A nemek közötti egyenlőségre törekvés nemcsak a társadalmi igazságosság, de a gazdasági növekedés miatt is szükséges. És ehhez az is kell, hogy a férfiak és nők hasonló arányban végezzenek fizetett munkát.

Mi is írtunk már róla, hogy a Nemzetközi Valutaalap számításai szerint ha a férfiak és a nők azonos arányban lennének jelen a munkaerőpiacon, az Németország és Franciaország gazdaságát 4-4, az Egyesült Államokét pedig 5 százalékkal tudná növelni, ami a termelést és az áruforgalmat illeti. Mindezt úgy, hogy ezek az országok eleve jól állnak a nemek közötti egyelőségben például Japánhoz képest, ahol ha a női munkavállalók arányát csak a nyugati országok átlagos szintjére növelnék, 15 százalékkal nőne a gazdaság teljesítménye.

A McKinsey Global Institute friss jelentése is alátámasztja a fentieket: a nemzetköi kutató és tanácsadó cég azt állítja, hogy

ha nem változna semmi, csak kiegyenlítődne a férfiak és nők egyenlő súlya a gazdaságban, az önmagában tíz év alatt akár 26 százalékkal is növelhetné a világ GDP-jét.

Tanulmányok százai állítják továbbá, hogy jobban teljesítenek azok a cégek, amelyek vezetésében nemcsak férfiak vannak. Legutóbb a Grant Thornton (ez is egy globális tanácsadó cég) tette közzé jelentését brit, amerikai és indiai cégek kapcsán.

A számok magukért beszélnek:

2014-ben 655 milliárd dollárral több bevételt termeltek azok a vállalatok, amelyek vezetésében legalább egyetlen nőt találni, mint azok, amelyeket kizárólag férfiak irányítanak.

Nem vitás, hogy ha a világ felének munkaereje nem hasznosul a gazdaságban, és a munkaképes korú nők jelentős része csak a fizetetlen otthoni munkákat végez (és azt sem önszántából), az a gazdaságot komoly növekedési lehetőségtől, a családokat pedig az anyagi biztonságtól és jóléttől fosztja meg.

A globális gazdaság szempontjából az egyenlet világos: az 50-50% = növekedés.

Szép, egyszerű, egyértelmű, optimista. Emellett 2030-ig egyenlősítő elképzelés mellett állt ki lelkesen néhány hónappal ezelőtt az ENSZ-ben Magyarország kormányát képviselő családügyi államtitkár, Novák Katalin is. Nem vicc, tényleg.

És itt jön a legújabb felvetés: a "de".

Lehet, hogy mégis fordítva van? Gazdasági növekedés -> nemek közötti egyenlőség?

Tom Worstall, a szabadpiaci fejlődést promotáló agytröszt, a brit Adam Smith Institute kutatója a Forbes-ban vitatja a McKinsey-tanulmány következtetéseinek helyességét, és vitába száll mindenkivel, aki a nők egyenlősítésétől reméli a jólét megteremtését.

Worstall szerint az ok-okozat fordított és a fejlődésből, a gazdasági növekedésből következik a nemek közötti egyenlőség. Ezért szerinte a fejlődő világban nem a nők egyenjogúsításán kell dolgozni először, hanem a fejlődés és a jólét feltételeinek megteremtésén.

Úgy szól a meséje, hogy réges-régen, egy nem túl távoli galaxisban az emberi és állati izomerővel működő termelés korában az erős férfi, otthon(sz)ülő nő felállás volt a társadalom érdeke, mert a sok gyerek, és a gyerekek gyerekei elemi szükségleteinek kielégítése jelentette a túlélés egyetlen lehetőségét. Az emberek életcélja elég egyszerű volt: mihamarabb felnevelni a következő generációt, és az azt követőt is a rossz körülmények, a nagyarányú születés körüli anyai halálozás, magas csecsemő- és gyermekhalandóság ellenére. Emiatt a nők a termékeny éveiket végigszülték-szoptatták, és csak nagyon keveseknek volt lehetőségük arra, hogy a férfiakhoz hasonló munkákat végezzenek.

A nők szerinte attól kerülnek jobb helyzetbe, hogy a gyerekeik jó eséllyel megérik a felnőttkort, és fizetést sem csak fizikai munkáért lehet kapni.

Ha követjük a gondolatmenetét, az is kiderülhet, hogy a nemek közötti egyenlőtlenségek nem (csak) azért csökkennek, mert így igazságos, hanem azért, mert ez vezet a stabil megélhetéshez, ez éri meg jobban az embereknek. Tény, hogy egy keresetből szinte sehol sem lehet eltartani egy családot.

Sőt, még az is lehetséges, hogy a kvóták azért nem hoztak igazán üdvözítő eredményeket, mert sok esetben nem a női vezetők teszik naggyá a vállalatokat, hanem a sikeres nagyvállalatok és országok engedhetik meg maguknak azt, hogy törődjenek a belső előmeneteli rendszereik fejlesztésével, így a különböző előítéletek nem gátolják a nők, vagy a bármilyen kisebbséghez tartozók felemelkedését, és emiatt van rá esély, hogy a legalkalmasabb szakemberek bekerüljenek a döntéshozatalba.

Ezért tart itt ez az ország

Nézzük például Magyarországot:

• Sikeres? Hmmm. Az attól függ, honnan nézzük: a magyarok harmadával fordult elő a múlt évben, hogy nem volt pénze ételre a családjának
• Fejlett? Hátööö… viszonylag.
• A nők aránya a munkaerőpiacon? A 15-64 éves férfiak 71, a nők 58%-a foglalkoztatott a KSH adatai szerint
• a nagyvállalatok vezetésében? Úgy 10-17% a nő
• a parlamentben? 10%.
• a kormányban? 0%

Na és hányan elégedetlenek ezzel a helyzettel? Hát nem sokan. Leginkább kutyát sem érdekel a dolog.

Ha esetleg vitába is szállunk Worstall elméletével, mindenképp érdemes eltöprengeni mindezen, mert az világos, hogy

a sikeres cégek és társadalmak semmiképp nem azok, ahol a nőket lenézik, és munkaerejüket nagyrészt az otthoni fizetetlen munkák elvégzésére, gyerekszülésre és nevelésre korlátozzák.

Akármelyik is volt előbb: a siker, vagy az egyenlőségért tett erőfeszítések, a tyúk, vagy a tojás: az összefüggés elég nyilvánvaló kellene legyen.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a Feminfo Facebook oldalán. Tetszik?