Orbán Viktor nyerte a Lázár - Rogán háborút

POLITIKA
2015 október 08., 09:19

Rogán Antal hamarosan miniszter lesz, egy miniszterelnöki kabinetiroda nevű új tárca élén kerül a kormányba. Kinevezésének értelmét kétféleképpen magyarázzák a Fidesz és a kormány ügyeit belülről ismerők:

  • Lázár János ellensúlyaként megy a miniszterelnök mellé.
  • A kabinetiroda intézményesíti a kormánypropagandát. A gépezettől a miniszterelnök azt reméli, hogy többet nem lesz olyan megbicsaklás, mint 2014 őszén volt.

Permanens kampány

„Viktor tavasszal azt mondta, hogy elégedetlen a politikai kommunikációval. Ami a 2014-es kampányban még működött, az a kormányzáskor már nem, és ez okozta a 2014 őszi mélyrepülést. Lényegében akkor jelölte ki azt az irányt, amiből a kabinetiroda létrejött” – magyarázta egy politikus, aki részt vett Rogán Antal új munkahelyének a kitalálásában.

E magyarázat szerint Rogán Antal a választási kampányokban mutatott teljesítménye miatt kapta meg a posztot. A kampányfőnök Gyürk András volt, de a politikai stratégiát és a jelöltek felkészítését Rogán fogta össze.  A kabinetiroda új csapatában államtitkár lesz Dömötör Csaba, aki a kampányban Gyürk András helyettese volt, illetve Tuzson Bence, akit Rogán nevezett ki frakció-szóvivőnek tavaly

A kabinetiroda tervezését ismerők szerint Rogánék azt fogják csinálni mint eddig, csak koncentráltabban. Megtervezik a politikai üzeneteket, elvben a kormány számára, de gyakorlatban a pártnak is. A kabinetiroda tartja a kapcsolatot a sajtóval, itt dolgozik majd Kovács Zoltán kormányszóvivő is. De nem csupán válaszolni akarnak a kérdésekre, hanem igyekeznek tematizálni, témákkal ellátni a médiát.

A kabinetiroda csapata leginkább saját eredményének tulajdonítja, hogy a tavaly őszi népszerűségvesztést nyárra sikerült megállítani, és ősz elejére még erősödött is valamennyit a Fidesz. Egyrészt „a magyar reformok működnek” szlogenű kampány sikerének tartják ezt, de még inkább a menekültválság körüli kommunikációnak. Felépítették az "ostromlott országban a világgal dacoló, és az idegeneket távol tartó miniszterelnök" képét, és ez a kép vonzónak bizonyult.

Úgy érzik, hogy ezzel ismét a Fidesz diktálja a témákat, a kormány lép először, a többiek csak reagálnak. Ez fontos fordulat tavaly őszhöz képest, amikor a kormányoldal volt kénytelen védekezni a korrupciós vádak, vagy az elvetélt netadó ötlete miatt. 

Akiknek gyárthatják a híreket


Ebben a tematizálásban nagy segítséget jelent, hogy a kormány körül új sajtóbirodalom épül, amit ebből a központból láthatnak majd el témákkal. Miután Simicska Lajos összeveszett Orbán Viktorral, a kormánynak hirtelen csak a közszolgálati adók maradtak. Gyors szervezőmunka indult ezért.

Így lett azóta Magyar Idők, Lokál, 888.hu, Ripost.hu, hamarosan indulhat a Faktor.hu és nagyon úgy áll, hogy a TV2 is a kormányhoz feltétlenül lojális adó lesz hamarosan. Így egyszerre több stílusban, több célcsoportnak, és több eszközön lehet majd elmondani ugyanazt az üzenetet, folyamatosan a kormánynak megfelelő témákkal ellátva a sajtót. Hogy a baráti sajtó politikai irányítása hogyan ment eddig, arról a Hír TV új vezetője számolt be kedden a Kreatívnak. 

Habony kabinete?

Informálisan az új kabinetiroda kulcsfigurája sokak várakozása szerint Habony Árpád, a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadója lesz. Egyrészt mert a szerveződő kormánybarát sajtó egy jelentős része az övé, a Modern Media Group nevű cégen keresztül. Másrészt mert a politikai üzeneteket, stratégiákat sokszor szintén ő találja ki. Fideszes pletykák szerint ő érezte meg először, hogy meg kell lovagolni a menekültválság idején a magyarok bizalmatlanságát az idegenekkel szemben.

A miniszterelnökön kívül Rogán Antallal van a Fideszből a legjobb viszonyban Habony, a párt felé sokszor eddig is Rogán közvetítette Habony ötleteit. A hamarosan felálló rendszerben Habony az üzenetet kitaláló, és az üzenetet tálaló oldalt is befolyásolni tudja majd.

A kabinetiroda környékéről azt mondták, hogy Habonynak ugyan vannak zseniális ötletei, de a szerepét túlmisztifálják, és a kabinetiroda sem róla szól majd. Hallottunk azonban olyan véleményt is a Fidesz másik oldaláról, hogy Habony máris úgy gondolja, hogy ő Rogán Antal felettese, és ez még konfliktusokhoz vezethet a tanácsadó és az új miniszter között.

A kabinetiroda intézi majd a kormányzati reklámokra szánt pénz elköltését is. Hiszen a 25 milliárd forintos keret felett rendelkező Nemzeti Kommunikációs Hivatal is Rogánhoz kerül, és ezzel nem csak tartalmában, hanem gazdaságilag is tud majd hatni az új minisztérium a sajtóra. 

Így válik teljessé a propagandégepezet, ami egy folyamatos kampányhangulatot hivatott működtetni az országban. Ezt nevezik a Fideszben politikai kormányzásnak.

Lázár ellensúlya

Rogán Antal új szerepének van egy másik, hatalomtechnikai jelentősége is. A miniszterelnök ellensúlyt képez vele Lázár Jánossal szemben. Lázár és Rogán évekre visszanyúló vetélkedése az utóbbi időben kőkemény harccá vált. Ahogy egy fideszes fogalmazott: „az világos, hogy Orbán Viktor az „A” osztály a pártban, egyes egyedül, nincs és nem is lehet senki az ő szintjén. A „B” osztályban viszont ketten vannak, Lázár és Rogán, és hatalmas a küzdelem ebben az osztályban a párton belüli második helyért”. A kétfős második sor egymással vívott küzdelmét konzerválja az új helyzet, ami jól illik Orbán Viktor "oszd meg és uralkodj" módszeréhez.

Lázár Jánosról sokan mondták Orbán környezetében, hogy túlságosan erős lett. Egyrészt elképesztő, hogy mennyi területet ellenőriz, az EU-s pénzektől Paks II-ig, a postától a külföldre dolgozó kémszolgálatokig, oldalakon át lehetne sorolni az alá tartozó területeket. Ráadásul sokakkal lett éles konfliktusa: Csányi Sándortól az EMMI néhány államtitkáráig, a közigazgatás számos vezetőjétől néhány képviselőig sokan megsértődtek rá, és győzködték Orbánt, hogy túlzás, amit a legerősebb minisztere művel.

Továbbá Lázár egy csomó ajtót is nyitva hagyott maga körül: a háttérben ellenzékiekkel, fontos külföldi cégek vezetőivel is tartja a kapcsolatot, egyes vélekedések szerint még Simicska Lajos felé is igyekezett közvetíteni.

Lázár ráadásul politikai vonalon is kezdeményezőként lépett fel egy csomó ügyben, néha úgy tűnt, hogy még Orbán Viktornak is beszól, de mindenképpen azt mutatta, hogy Orbán mellett ő az egyetlen autonóm személyiség a pártban, aki ráadásul nélkülözhetetlen is,

Lázár legalább annyira a saját érdemének érezte a kormányó megerősödését, mint Rogánék. Míg utóbbiak a menekültválsággal kapcsolatos stratégia kidolgozására voltak büszkék, addig Lázár a kormányinfónak nevezett, csütörtöki sajtótájékoztatói miatt, ahol hetente órákon át válaszol a kérdésekre. Lázár a kormányinfón ugyanúgy igyekszik témát adni a sajtónak, mint ahogy erre a kabinetiroda is készül. A stratégiának az az eleme közös, hogy a lényeg, hogy a témákat a kormányoldal vesse fel, ne az ellenzék, és ezek karakteres, az egész sajtót bejáró témák legyenek.

Egy kicsit mindenki érezze rosszul magát

A Fideszben többek véleménye szerint Orbán most elkezdte gyengíteni Lázárt. Ahogy az előző ciklusban Navracsics Tibor meggyengítése is azzal vált nyilvánvalóvá, hogy elvették tőle a kormányzati kommunikációt, úgy többek szerint most is ez az első lépés egy fontos ember háttérbe szorítására. A Navracsics-párhuzam annyiban sántít, hogy Lázár olyan sok területet ellenőriz, hogy össze se lehet hasonlítani kormányzati befolyását a Brüsszelbe költözött politikuséval. Továbbá Lázár teljesen egyértelművé tette, hogy nem hagyja magát, míg Navracsics passzívan tűrte, hogy kiszervezzék alóla a hatásköröket.

Lázár bejelentette például, hogy lemond, ha Rogán a kabinetirodát Orbán eredeti terve szerint egy Miniszterelnökséghez tartozó államtitkárként vezeti.

Orbán engedett a követelésnek, és így lett Rogánból miniszter. Lázár lázadása példa nélküli, évek óta nem fordult elő, hogy valaki a belső konfliktusokat ennyire nyíltan a sajtó elé vigye. Rogánék szerint ez teljesen elfogadhatatlan volt, és csak a kormányfő bölcs türelmén múlott, hogy ebből nem lett nagyobb balhé. Lázárék utólagos szerint szó sem volt ultimátumról, csak a felelősségi körök egyértelmű szétválasztását kérte a hódmezővásárhelyi politikus.

Amikor Lázár János az új leosztást tisztázandó tárgyalt Orbán Viktorral, akkor a környezete szerint nem csak azt kérte, hogy Rogán ne a Miniszterelnökségen dolgozzon, hanem hűségesküt is tett a miniszterelnöknek, és azt mondta, hogy „tűzbe menne” érte.

A Lázár – Rogán háborúban olyan gesztusoknak is különös jelentőségük lett, ami a kívülállóknak fel se tűnhetett. Például számított, hogy Rogán Antal maga jelentette be, hogy Orbán megbízta a kabinetiroda felállításával. Ezzel azt üzente, hogy nagyon erős, hiszen a saját fejére tette a koronát.

Az új státusát meghatározó törvényt viszont Lázár terjesztette a parlament elé. Ezzel azt üzente, hogy mégis ő adja a koronát.

Lázár azt is sikerként értékeli, hogy ugyan a kommunikáció intézményes felügyeletét elvették tőle, de Orbán jóváhagyta, hogy a kormányinfókat továbbra is megtartsa. Ez a múlt hét közepén dőlt el, a hét első felében még úgy volt, hogy a szeánszoknak vége lesz és Lázár elbúcsúzik az újságíróktól. Lázárék azt is eredménynek tartják, hogy Rogán utódja a frakció élén nem Gulyás Gergely lett, hanem Kósa Lajos. Rogán ugyanis Gulyást szemelte ki a posztra

Most mindkét oldal azt igyekszik elhitetni a Fideszben is, és az újságíróknak is, hogy végső soron győztesként került ki a meccsből.

Rogán politikai szerepe biztosan megerősödött, Orbán Viktor lényegében rá bízta a következő választás megnyerését. Az irodája szervezi Orbán programjait, és nála lesz a kulcs a kormánypárti sajtóhoz.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a konfliktus alkalmat adott Lázárnak arra, hogy megmutassa, igényeit nem lehet figyelmen kívül hagyni, és ezzel a nélkülözhetetlenségéről szóló nimbusza megmaradhatott. Még akkor is, ha hatalma gyengült.

Az igazi nyertes azonban Orbán Viktor lett: a párt két legerősebb embere úgy harcol egymás ellen, hogy közben az ő kegyét keresik. Magányossága az „A” osztályban továbbra is megkérdőjelezhetetlen így.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.