A korlátlan bevándorlás óriási gazdasági növekedést hozhat, de mégsem ez a megoldás

Ha bárki, bármikor odaköltözhetne, ott élhetne, ahol akar, akkor megduplázódna a világ GDP-je!!!

Ezt állítják a nyitott határokat (open-borders) támogató közgazdászok. Szerintük már most is számos példa bizonyítja, hogy a bevándorlás komolyan megpörgeti a befogadó országok gazdaságát, ezért a korlátlan bevándorlásnak sokkal több pozitív, mint negatív hatása lenne.

Biztosan nagyot fordulna a világ, ha a fejlett országok megnyitnák a határaikat a szegényebb helyekről feléjük igyekvő emberek előtt, de most úgy tűnik, hogy ha nyitják a határokat, ha nem, sokan elindultak, és nem nagyon lehet megállítani őket. Csak a polgárháború sújtotta Szíriából már annyian indultak el, hogy a jelenlegi ütemben 8 évig tartana, míg mindenki ideér.

AFP PHOTO / ARMEND NIMANI

És nem csak Szíriából jönnek az emberek, sőt, még csak nem is kizárólag olyan konfliktuszónákból, mint Afganisztán vagy Irak. Nem csak az erőszak elől menekülnek egyre többen Berlin meg Stockholm felé, hanem a nyomor elől is.

Lássuk,

  • hogy mit mond a jog azokról az emberekről, aki már nem tudnak, vagy akarnak ott élni, ahová születtek,
  • hogy a meredek gazdasági növekedésen kívül milyen hatásai lehetnének a korlátozás nélküli bevándorlásnak,
  • hogy miért látszanak ma a kvóták jobb megoldásnak a teljes bezárkózásánál és a korlátlan befogadásnál!

Ki a legnyomorultabb?

A modern menekültség, ami a ma is érvényben lévő szabályok alapja, az 1948-as emberi jogok egyetemes nyilatkozatából következik.  Abban szó szerint az szerepel, hogy

„minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.”

Tehát

mindenkinek joga van elhagyni a helyet, ahol élt, és menedéket kérni máshol, de egyáltalán nincs joga ott élni, ahol akar.

Azt, hogy mi számít üldözésnek, a befogadó dönti el.

AFP PHOTO / NIKOLAY DOYCHINOV

Itthon most az a helyzet, hogy az állam a Szíriából érkező emberek „üldözöttségét” sem ismeri el, illetve azzal érvelünk, hogy Törökországban már nem üldözték a szíreket, úgyhogy maradjanak ott. Máshol az a gyakorlat, hogy mondjuk a szírek könnyebben menedékjogot kapnak, mert háborús övezetből jönnek, míg mondjuk egy pakisztáni ne kap menekültstátuszt. (Pedig vannak Pakisztánnak olyan területei, mint például az Afganisztánnal határos Vazirisztán egyes körzetei, ahol nem sokkal békésebbek a hétköznapok, mint mondjuk Szíriában, az Isis áűltal ostromolt vidékeken. Mindennaposak a fegyveres összecsapások, dróntámadások, a tálib terrorcselekmények, egyes törzsek, kisebbségi népcsoportok zaklatása. Szóval az nem egyértelmű, hogy milyen mérce alapján mondják azt bárhol, hogy Aleppóból simán lehet menni, Miramshah mellől meg nem.

Sosem az erkölcs diktált

Erre az utóbbi ellentmondásra részben magyarázatot ad, hogy egy ország bevándorlásra vonatkozó szabályait a legritkább esetben határozza meg az erkölcs, és sokkal gyakrabban gazdasági, esetleg politikai okok.

Az 1840-es évek végétől egyre nagyobb tömegben érkeztek kínaiak az Egyesült Államokba. Ennek részben a kínai népesség akkori robbanás szerű növekedése, a nyugati-parti aranyláz, és a nagy vasútépítések, az amiatt kialakult óriási munkaerőigény volt az oka.

Ahogy fogyott az arany, érkezett egyre több kínai, úgy erősödtek a kínaiellenes érzelmek. Ebbe egy idő után politikailag is megérte beleállni. Végül 1882-ben fogadták el a kínaiak bevándorlását tiltó/korlátozó törvényt.

Látni kell, hogy nem csak a rasszizmus, az idegenektől, és az ő fura szokásaiktól való félelem diktált, hanem inkább a gazdasági-egzisztenciális érdekek: a munkások érdekvédelmi csoportjai, a szakszervezetek például ezerrel támogatta a bevándorlást korlátozó politikát, mert azt gondolták, hogy a munkaadók az olcsó kínai munkaerővel tartják alacsonyan a béreket.

A bevándorlás szabályozásának gazdasági szempontjai ma is jól látszanak.

„Ha bocsánatot kell kérni azért, mert barátságos arcunkat mutattuk egy vészhelyzetben, akkor az nem az én országom.”

– mondta Angela Merkel kancellár.

Nagyon szép szavak, de valószínűleg a németek sem elsősorban emberiességi okokból okokból tolják a befogadáspárti politikát. Az öregedő német társadalomnak és persze a gazdaságnak nagy szüksége lehet a menekültekre, és így gondolkodnak a svédek is. A német munkaadói szervezetek képviselői, nagyiparosok többen is kiálltak a menekültek befogadása mellett.

300 éve kevesebben tudták Szenegálban, hogy hol van Svédország

A gazdaságnak nem csak a jog oldaláról van hatása a migrációra.

Már korábban idéztük az amerikai Michael Clemens egyik tanulmányát, ami arról szól, hogy amikor a legszegényebb országokban elindul a gazdasági növekedés, akkor eleinte emelkedik a kivándorlók száma.

Ez nem a háborús menekültekről, hanem a klasszikus bevándorlókról szól, és ennek alapján is arra lehet számítani, hogy a mostani válság rendezése esetén is is sokkal többen tartanak majd Európa felé, mint korábban.

A világ, legalább is abból a szempontból, hogy mennyit lehet tudni arról, hogy a másik oldalán mi, hogy történik, tényleg sokkal kisebb lett.

Magyarország sem kivétel.

Hiába volt 2004-ben, rögtön az Uniós csatlakozás után jogi lehetősége minden magyarnak, hogy Angliába vagy Svédországba menjen dolgozni, az első két évben összesen 10 ezren indultak el. A kivándorlás igazán csak az elmúlt években lett tömeges.

Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen külföldön, nem árt nyelvtudás, esetleg a célországban kurrens szaktudás, a hely és a lehetőségek ismerete. Talán valamennyi kezdőtőke.

Ezt összehozni pedig idő és pénz itt a félperiférián is, nem hogy a fejlődő országokban.

AFP PHOTO/JOE KLAMAR

Nem is kell sok évszázadra visszamenni: a gyengébb oktatással, médiával, kommunikációs infrastruktúrával rendelkező, elzártabb helyeken élők még néhány évtizeddel vagy évekkel ezelőtt is alig tudhattak valamit arról, hogy élnek mások sok ezer kilométerrel arrébb. Azt sem tudhatták, hogy lehet oda eljutni, mi várná őket, ha mégis odakeverednének valahogy. Ez az információs hátrány villámgyorsan kezd eltűnni: ma már a legszegényebb országokban is viszonylag sokan hozzáférnek az internethez, és nagyon gyorsan megtanulják használni, megszerezni a szülkséges információkat.

Ha mindenki ott él, ahol akar...

Ha egy pillanatra eltekintünk a nemzethez tartozás ilyen hungarikumos, megyei értéktáras részétől, sőt, az emberi személyes, meg kulturális dimenziójától (pedig azok a be- kivándorlás szempontjából egyáltalán nem érdektelenek), akkor olyasmik maradnak, mint hogy ki, hova fizet adót, és azért cserébe mit várhat az államtól, ahová a pénzét adja.

  • Begipszelik-e a lábát ha eltörik?
  • Kap-e pénzt, hogy könnyebben építsen magának házat?
  • Megvédi-e a rendőr, ha a fociultrák a kedvenc sörözője előtt akarják összeverni?

Hogy ezek a dolgok működjenek, azt nagy, és bonyolult rendszerek teszik lehetővé. Ezeknek a működése például attól is függ, hogy kb. előre lehessen tudni, novemberben mennyi adó jön majd be, mennyi nyugdíjat kell majd kifizetni, hány ember töri majd el a lábát, nekik hány gipszelőre lesz szükség, ilyenek.

Elvi akadálya nincs annak, hogy mindenki ott fizessen adót, ahol az adott évben él, és abból kijárhatnak a gyerekei az iskolában egy-egy osztályt. Sokkal nehezebben, de a nyugdíjrendszert is át lehetne úgy alakítani, hogy egyéni számlák alapján vihesse magával az ember a megtakarításait az országok között.

Ebben a rendszerben viszont már úgy kellene tekinteni a mai országokra, mint ahogy ma még csak az országokon belül tekintünk a városokra. Ma is bárki szabadon költözhet Gadnáról Hódmezővásárhelyre, illetve hát ennek is „csak” olyan, gazdasági típusú korlátai vannak (régi lakást eladni, újat venni, munkahelyet váltani), mint amilyenek a világ legszegényebb polgárait akadályozzák abban, hogy jobb élet után nézzenek.

Ha bárki, bármikor úgy dönthet, hogy máshol akar élni (mint azt az a nyitott-határok mozgalom támogatói is mondják), akkor relatív rövid idő alatt, még a mostanihoz képest is sok ember indulna el, és ilyen tömegeket már nehezen kezelnének még azok az államok is, amelyek inkább lehetőséget látnak a bevándorlókban.

A tömeges bevándorlás nem jó mindenkinek

A külföldről érkező embereknek, munkaerőnek nagyon összetett hatása van egy ország gazdaságára. Ezt a témát agyon is kutatják, vannak eredmények, amik a bevándorlás pozitív hatásait mutatják be, és vannak olyanok, amik kedvezőtlen folyamatokat találnak.

Azt viszont még a vitákkal együtt is látszik, hogy nagyszámú bevándorló hirtelen megjelenésének lehetnek negatív hatásai. Végletesen leegyszerűsítve: amikor a korlátozott erőforrásokon több ember osztozik, mint korábban, akkor lesz, akinek kevesebb jut.

Most szeptemberben jelent meg például egy kutatás egy George J. Borjas nevű közgazdásztól, ami azt vizsgálta: milyen hatása volt 1980-ban, illetve az azt követő években annak, hogy két hónap alatt több mint 100 ezer kubai menekült jelent meg a Floridai munkaerőpiacon.

AFP PHOTO / ARIS MESSINIS

1980-ban Fidel Castro rövid időre megnyitotta Mariel városának kikötőjét, ahonnan kubaiak tömegei vándorolhattak ki az Egyesült Államokba. Tudományos szempontból ez egy fontos természetes kísérleti helyzet volt, hiszen nagyon ritkán fordul elő, hogy egy térség (Florida) gazdaságát, munkaerőpiacát ilyen erős, azonosítható hatás érje. Így lehetett aztán kutatni, hogy a kubaiak feltűnésének milyen következményei voltak.

A most publikált kutatásból az derült ki, hogy a nagy számú képzelten kubai megjelenése leszorította a képzetlen munkaerő bérét a térségben. Ez ugyan a gazdaságra összességében pozitív hatással volt, de a menekülthullám érkezése előtt Floridában élő képzetlen munkásokra érthető módon nem.

Ebből is az látszik, amire más kutatások is utalnak: a jól képzett embereknek mindenképpen megéri a szabad bevándorlás akár ő maguk indulnak útnak, akár a befogadó oldalon vannak. A szegényebb, alacsonyabban képzett emberek viszont nem biztos, hogy jól járnak.

Ha nem is egymilliárdot, de megéri befogadni

Mindenféle felmérések alapján az utóbbi években 600 millió és 1 milliárd közé becslik azoknak az embereknek a számát a világon, akik valamiért szeretnék elhagyni az otthonukat. Az ő korlátozás nélküli befogadásuk ma semmiképpen sem látszik praktikusnak vagy egyáltalán kivitelezhetőnek.

Amellett viszont erős érvek szólnak, hogy a már úton lévő embereket befogadják.

Pont egy 1956-ban Egyesült Államokba menekült magyar, Gróf András példáján mutatta be pár napja a Foreign Affairs című folyóirat, hogy mennyire megéri.

Az ő történetéről itt írtunk bővebben. Gróf nincstelenül érkezett Amerikába, ahol mérnök, később az Intel egyik alkalmazottja, majd vezérigazgatója lett, a Szilícium-völgy egyik alapítója, akit 1997-ben az Év emberének választott a Time magazin.

Az említett Foreign Affairs-cikkben 1956 és a magyarok miatt kerül elő menekültkvóták ügye. 1956-ban, a világ 37 állama fogott össze vállalt részt a 200 ezer kivándorló magyar letelepítésében.

A mai menedékkérők hasonló elosztását a németek például nagyon akarnák, a magyar kormány és kelet-európai szövetségesei láthatóan nagyon nem.

A kvótáknál most nem látszik jobb megoldás

Most annyira sok ember, milliók próbálnak rövid idő alatt Európába jutni, hogy az még egy Németország erejű állam számára sem megoldható feladat, ha nem tud másokkal osztozni a terheken. Az, hogy a németeknek 2060-ig 6 millió bevándorló kell, nem azt jelenti, hogy 2015-ben, egy év alatt fel tudnak szívni egyedül egymillió embert.

A menekültek érkezésével járó gazdasági előnyöket akkor tudja minden résztvevő jól érvényesíteni, ha az uniós országok például a munkaőrpiacaik felevőképességének arányában osztanák fel őket.

A kvóták, az érkező menekültek szétterítése segíti az integrációt, tehát megakadályozhatja például, hogy a jövevények szegregálódjanak, gettók alakuljanak ki.

AFP PHOTO / ANGELOS TZORTZINIS

A befogadó svéd bevándorláspolitika egyik gyakori, és nem alaptalan kritikája, hogy megengedi az érkezőknek, hogy az országban ott kezdjenek új életet, ahol akarnak. A bevándorlók - érthető módon - saját közösségeiket keresik, így alakulhatnak ki zárt, az integrációt lassító közösségek, gettók a városokban. Ezzel szemben Norvégiában például az állam, illetve az önkormányzatok osztják el az újonnan érkező menekülteket, így a gettósodás is kevésbé jellemző.

A kvóták a már úton lévő emberek számára is átláthatóbb helyzetet teremthetnek.

A Magyarországon áthaladó emberek úticélja az esetek döntő többségében Németország, de ennek az is az oka, hogy a menekültek úgy gondolják: csak ott látják őket szívesen, csak ott biztosítanak számukra valódi lehetőséget az újrakezdéshez.

A kvóták ellen leggyakrabban felhozott érv pont az, hogy hiába küldenének azok alapján bárkit Magyarországra vagy Szlovákiába, az rövid úton (újra) Németország felé venné az irányt.

Ehhez képest, ha az Európába már eljutott, elismert menekültek tudnák, hogy Magyarországról sem toloncolják vissza őket az unión kívülre, ha a kvóták alapján kerül ide, és hogy Magyarországon is segítenének nekik a nyelvtanulásban, munkavállalásban (amit a németek valószínűleg boldogan támogatnának akár jelentős pénzzel is), akkor egy részük szinte biztosan itt maradna.

A migráció szempontjából nagyon nehéz évtized(ek) áll még Európa előtt. A kvótarendszer vállalalható kompromisszumnak tűnik a két szélsőség, a mindenkit beengedő határnyitás és a teljes bezárkózás között.