Az oroszok megint lebombáztak egy kórházat Szíriában

háború
2015 október 21., 16:54
comments 353

Orosz légicsapás ért egy kórházat Szíria északnyugati részén, legalább 13 ember életét vesztette – közölte az AFP francia hírügynökség az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva.

A londoni székhelyű ellenzéki szervezet szerint a közel-keleti országban beavatkozó orosz harci repülőgépek kedden mértek csapást az Idlíb tartománybeli Szármin településen található kórházra.

A légitámadásban a kórház egyik gyógytornásza, az intézmény biztonsági őre és a polgári védelem egyik tagja is életét vesztette.

Az intézményt fenntartó Szíriai-Amerikai Orvosi Társaság egyik munkatársa szerint az épületben jelentős károk keletkeztek, és az első információk szerint a társaság két dolgozója meg is halt a légicsapásban.

Az orosz védelmi minisztérium szerdán beszámolt a Szárminban végrehajtott bombázásokról, de a kórházat nem említették a közleményben.

Oroszország szeptember 30-án indított légicsapásokat Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve.

A Szíriai-Amerikai Orvosi Társaság néhány héttel ezelőtt azt közölte, hogy légicsapás érte az egyik kórházukat Hama tartományban, és több munkatársuk megsebesült, egy szíriai újságíró pedig nemrégiben jelezte, hogy két kórházat is orosz légicsapások értek Aleppó tartományban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.