Nem vette észre, hogy más autójába ült be, kiakadt, hogy nem tudja beindítani, végül a rendőrséget is kihívta

közlekedés
2015 október 21., 11:43
comments 173

Kedden Nyergesújfalun a rendőrség már megkezdte az adatgyűjtést, miután egy helyi nő bejelentette, hogy autójából eltulajdonították a bevásárló kosarát és kézi táskáját.

A nő elmondta a nyomozóknak, hogy értékeit mindössze annyi időre hagyta magára a kocsiban, amíg elment egy közeli autószerelő műhelybe, a járművet ugyanis valamiért nem tudta beindítani, hiába próbálkozott többször is.

Sajnos arra már nem emlékezett, hogy autóját lezárta-e, amikor gyalogosan útnak indult, azt azonban határozottan állította, hogy a sörösüvegekkel és cigarettás dobozokkal teli fonott kosarát, valamint drapp színű válltáskáját nem vitte magával.

A nyomozók még dolgoztak az ügyön, mikor megállt mellettük egy szintén nyergesújfalui nő, aki közölte, hogy autója jobb első ülésére valahogy odakerült egy kosár, amelyben egy retikül is volt.

Itt kezdett nagyon gyanús lenni a dolog. 

Kiderült, hogy a táskáját kereső nőnek azért kellett autószerelőhöz mennie, mert először nem a saját kocsijába ült be, hanem egy másikba, amit szintén nyitva hagytak, 

de a Suzuki slusszkulcsa is Istenért sem akarta beindítani OPEL-t. 

Mialatt az autószerelőhöz szaladt, az opeles nő elhajtott a benne hagyott kosárral. Később a szerelővel már a saját kocsijába ült be a nő, amely aztán gond nélkül el is indult. (Kemma)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.