Hónapok óta még a szokásosnál is intenzívebben gyilkolják egymást a zsidók és a palesztinok Izraelben. Helyi politikusok, újságírók és elemzők szerint a helyzet 15 éve, a második intifáda óta nem volt ennyire súlyos. Magányos palesztin merénylők az ország több pontján is késsel rontottak zsidó járókelőkre és katonákra, ezekben a támadásokban már több tucatnyian meghaltak az elmúlt hónapokban.

Közben feldühödött palesztin tüntetők többször is összecsaptak az izraeli rendfenntartó erőkkel, ezeknek az összecsapásoknak is rengeteg áldozata van. Az Izraeli Védelmi Erő (angol rövidítéssel IDF) a gázai övezetet is bombázza, válaszul az onnan zsidó területek ellen irányuló rakétatámadásokra.

Ezt az egészet már 2014 második felében elkezdték páran harmadik intifádának nevezni.

Igaz, 2015 nyaráig leginkább „csöndes intifáda” néven futott, utalva arra, hogy ez azért egyelőre nem olyan durva, mint az 1987 és 93 közötti első és a 2000-től 2005-ig tartó második intifáda, amikben együttvéve nagyjából 6-7000 ember halt meg.

Az intifáda arab eredetű szó, eredetileg rengést, rázkódást jelent, de Izraelben a palesztin felkelés szinonimájává vált. Az intifádák idején a feldühödött palesztin szélsőségesek támadásokat hajtottak végre Izrael zsidó lakosai, a hadsereg, a rendőrség és zsidó szent helyek ellen, és tüntetések, zavargások követték egymást a városokban, ahol nagyobb számban élnek palesztinok. Ezek során a tüntetők többször összecsaptak az izraeli hatóságokkal, többen meg is haltak az utcai harcokban.

Sérült izraeli katonát ápolnak a társai, miután egy palesztin merénylő megkéselte. A merénylőt lelőtték. (AFP)

Az első és a második intifádánál is viszonylag könnyű meghatározni azt az eseményt, ami feldühítette a palesztinokat, és kiváltotta a felkelést, most azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Az első intifáda azzal kezdődött, hogy egy izraeli teherautó-sofőr a Gáza-övezet északi részén (azóta sem derült ki, hogy szándékosan vagy véletlenül) belerohant egy palesztin munkásokat szállító járműbe, 4 palesztint megölve ezzel. A második intifáda pedig azután indult, hogy Camp Davidben megrekedtek a béketárgyalások, és az akkor épp ellenzékben lévő jobboldali Likud párt vezetője, Ariel Saron felment a jeruzsálemi Templom-hegyre, és közölte, hogy Izrael sosem fog lemondani a szent helyről.

Most inkább több esemény együtt vezetett az elégedetlenséghez. Ezek nagyjából az alábbiak:

1. 2014 nyarán az Izraeli Védelmi Erő 49 napos háborút vívott a gázai övezetben. Ezzel a Hamászt nem sikerült érdemben visszaszorítani, most is lőnek ugyanis rakétákat zsidó területekre, de a Védőél (más fordításokban Erős Szikla) hadművelet során több mint 2000 gázai, 66 zsidó katona és 6 civil halt meg.
   
2. Szintén 2014 nyarán zsidó szélsőségesek elraboltak egy 16 éves palesztin tinédzsert, megverték és felgyújtották. A támadás válasz volt egy korábbi emberrablásra, amit a gyanú szerint a Hamász két tagja követett el. Az ebben elrabolt 3 zsidó tinédzser és a palesztin fiú is meghalt.
   
3. 2014 nyarára ismét mélypontra jutott az izraeli-palesztin békefolyamat.
   
4. Az arabokat idegesíti a zsidó telepespolitika, úgy érzik, hogy az állam nem tesz eleget azért, hogy megakadályozza a nacionalista zsidó családokat abban, hogy palesztin területeken telepedjenek le.
   
5. A palesztinok körében elterjedt, hogy Izrael meg akarja változtatni a jelenleg fennálló igazgatási rendszert a Templom-hegyen.
   

Az itt felsorolt okok közül most az utolsó kettő a legfontosabb. A másik három még 2014-ben történt, mégis most, ősszel szaporodtak meg a zavargások és terrortámadások Izraelben. Hogy a mostani durvulást ki miből vezeti le, az politikai kérdés is. Ha ugyanis valaki a telepeseket nevezi meg az intifáda fő okaként, akkora zsidókra tolja a felelősség nagyobb részét. Ez azonban tévedés lenne, a telepesek ugyanis mindig is idegesítették a palesztin lakosságot, egy intifádát azonban nem kezdenének pusztán emiatt.

A Templom-hegy. (by Godot13, licensed under CC BY-SA 3.0 via Commons)

A gond sokkal inkább a Templom-heggyel van. Viszont ha a Templom-hegy helyzetét jelöljük meg fő okként, akkor meg a palesztinokra toljuk a felelősség nagyobb részét. Így ugyanis az lenne a helyzet, hogy

bár ezt Izrael minden hivatalos megnyilvánulásában tagadta, a palesztinok mégis azt hiszik, hogy a zsidó állam meg akarja változtatni a jelenleg fennálló helyzetet a Templom-hegyen.

A jeruzsálemi Templom-hegy egyaránt szent helye a muszlim és a zsidó vallásnak is. A zsidó vallásnak azért, mert a hagyomány szerint itt állt Salamon király, majd Heródes temploma, itt volt a Szentek Szentje, ahol a hagyomány szerint a Frigyládát őrizték. A Siratófal, ami jelenleg a zsidók számára hozzáférhető legszentebb hely, a Templom-hegy nyugati oldalán van, ez határolta Heródes templomának udvarát. A zsidók most csak ennek a külső részén imádkozhatnak.

Magán a hegyen azonban most két mecset áll, az al-Aksza és az aranykupolás Sziklamecset (ami ugyan csak a magyar nevét tekintve mecset, funkcióját tekintve nem, mert nyilvános muszlim istentiszteleteket nem tartanak benne), ezért szent hely a muszlimok számára. Mikor 1967-ben az előrenyomuló izraeli hadsereg kiszorította a Jeruzsálem óvárosát korábban ellenőrző jordániai erőket, a zsidók kitűzték az izraeli zászlót a Sziklamecsetre, de az akkori védelmi miniszter, Móse Dayan hamar levetette. Dayan megígérte a Templom-hegyet 1187 óta irányító muszlim vallási tanács, Jeruzsálemi Iszlám waqf képviselőinek, hogy Izrael nem fog beleszólni abba, hogy mit hogyan csinálnak a hegyen.

A szent helyet azóta is a waqf irányítja, az egymást követő izraeli kormányok elfogadták a status quo-t.

A hegyre korlátozott látogatási időben nem muszlimokat is felengednek, a látogatók bemehettek a mecsetekbe és a hegyen lévő múzeumba, ha jegyet vásárolnak a waqftól. Ezt a gyakorlatot használta ki 2000-ben Ariel Saron, mikor Likud-párti vezetőkkel és komoly rohamrendőri kísérettel felment a hegyre, és elmondta, hogy Izrael sosem fog lemondani a szent helyről.

Az al-Aksza mecset a Templom-hegyen (by Godot13, licensed under CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons)

A waqf a második intifáda kitörésekor megtiltotta a belépést a nem muszlimok számára. Ezt a tiltást 2003-ban feloldották, így a Templom-hegy újra látogatható, de tilos nem muszlim szertartás szerint imádkozni. Ez a szabály azóta is érvényes, és több ortodox zsidó csoport sérelmezi is, hogy csak magukban fohászkodhatnak. Több zsidó rabbi is támadta ezért a fennálló helyzetet.

A radikálisabb palesztin csoportok viszont fenyegetve érzik a hegyet, időről időre el is terjed közöttük, hogy Izrael megváltoztatná a Templom-hegy jogállását. Még egy külön nőszervezetet is alapítottak, ahol a tagok feladata az volt, hogy a Templom-hegy nem muszlim látogatóinak eszében tartsák, hogy ez muszlim terület. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy turistacsoportokra és zsidó látogarókra kiabálták, hogy „Allah Akbar!”, amíg az izraeli kormány be nem tiltotta őket. Persze néhányan már a szervezet betiltását is a Templom-hegy ügyeibe való izraeli beavatkozásként élték meg.

Ez a szembenállás azonban nem elsősorban arról szól, hogy radikális jobboldali rabbik imádkozási jogokat követelnek a zsidóknak a Templom-hegyen, és ezzel provokálják a palesztinokat, hanem arról, hogy

a szélsőségesebb palesztinok képtelenek elfogadni, hogy a Templom-hegy a muszlim mellett egy másik vallásnak is szent helye,

és hogy zsidók is joggal érezhetik úgy, hogy vallási önbeteljesülésükhöz fontos a Templom-hegyi nyilvános imádság.

Palesztinok próbálnak kiszabadítani egy palesztin gyereket, miután egy zsidó katona leteperte. (AFP PHOTO / ABBAS MOMANI)

Az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak az összecsapások a Templom-hegyen. Szeptember közepén például palesztin fiatalok barikádozták el magukat az al-Aksza mecsetben. Mivel petárdákat és csőbombákat is vittek magukkal, az izraeli rendőrség feltételezte, hogy a palesztinok célja a Templom-hegy nem muszlim látogatóinak megzavarása. Ilyen látogatóból pedig sokra lehetett számítani, hiszen közelgett a zsidó zsinagógai újév, a rós hásáná. Az izraeli rendőrség ezért behatolt a mecsetbe, a palesztinok pedig kövekkel és petárdákkal dobálták őket. Izrael az elbarikádozást és a fenyegetést sérelmezte, a palesztinok viszont a rendőrök behatolását vették provokációnak.

A Templom-heggyel kapcsolatos vita persze csak egy része a mostani feszültségnek, a helyzet elmérgesedésében azonban nagyon komoly szerepe van. Nyíltan intifádáról 2015 őszéig egyik izraeli hivatalos szereplő sem beszélt, a Hamász gázai vezetője viszont októberben, a Templom-hegyi összecsapások után már harmadik intifádának nevezte az erőszakhullámot.