Minden a magyar húsegyenlőtlenségről, amit valaha tudni akartál

Megjelent a magyar statisztikák legérdekesebbike, amit a háztartások fogyasztási kiadásairól állít össze a KSH – azaz arról, hogy a jövedelmi szint és lakóhely szerint rendszerezett magyarok mire költik a nagy nehezen megszerzett forintjaikat.

Alapvetően így:

Röviden a módszerről: a statisztikusok ebben a felmérésben alapvetően a háztartásokat (megközelítően egyenlő az egy hűtőt használó emberek száma) nézik, és a háztartások kiadásait osztják el a háztartások létszámával, így kapják meg az "egy főre jutó kiadásokat". Emiatt vannak zavarok, például egy havi kétszázezret kereső szingli "gazdagabb", mint egy öt kisgyerekkel és inaktív feleségével élő, havi egymilliót kereső vállalati középvezető. Forrás: KSH.

A társadalom leggazdagabb ötöde tehát 3,3-szor annyit költ, mint a legszegényebb kétmillió ember.

Vannak bizonyos javak, amikben hatalmas az egyenlőtlenség. Például ruhára-cipőre 4,5-ször annyit költ a társadalom felső ötöde, mint a legalsó ötöde (1051 forint / hó / fő vs. 4748 forint / hó / fő), étterem-kocsma kategóriában 5,5-szörös a szorzó, a kultúra-szórakozás területén pedig ennyire meredek, majdnem kilencszeres a különbség:

Van tehát kétmillió ember, aki havonta átlagosan kevesebbet költ szórakozásra, mint egy átlagos mozijegy ára (a KSH szerint 1410 forint).

Az élelmiszer terén a dolgok természete miatt nem ilyen hatalmas a szakadék: a leggazdagabb kétmillió magyarra csak a kétszerese jut annak, amit a legszegényebb kétmillió kap.

Na de milyen bevásárlókosarak lesznek ebből a társadalom két végén?

Látható, hogy a kenyérre és a húsra költött pénz kevésbé van leszakadva a gazdagokhoz képest, mint a többi élelmiszer. Ez azt jelenti, hogy a kosáron belüli arányuk nagyobb, a szegényebbek összes élelmiszer-kiadásának 46,3 százaléka hús és kenyér, míg a gazdagabbaknál (az abszolút értékben persze így is jóval nagyobb kiadás) csak 38 százalék.

A zöldség-gyümölcskiadások eltérése viszont már jóval nagyobb. A gazdagabbak kétszer akkora kiadásaik húsz százalékát költik zöldségre és gyümölcsre (5500 forint per fő havonta), míg a szegényebbek a szerényebb keret 15 százalékát (kétezer forint). Ez részben azért is lehet, mert mondjuk a szegényebbek tudatosabban vásárolnak.

Halra egyébként a legszegényebbeknél havi 76 forint költés jut, de a leggazdagabb kétmilliónak se telik egy normálisabb tonhalkonzervre, mivel az egy főre jutó havi költés náluk is csak 424 forint.

Az idei felmérés különlegessége, hogy ugyan néhány korábban megszokott adatsor nem került be, de minden korábbinál részletesebb számokat kapunk a magyar ember által minden észérvvel szemben körömszakadtáig védett

húsról.

Megtudjuk például, hogy mennyi húst visz haza a boltból a szegény és a gazdag:

Ha viszont ugyanezt a boltbajáró pesti és nagyobb arányban háztájizó falusi számait összehasonlítva nézzük, akkor érdekes módon teljesen megfordul a dolog szokásoshoz képest. Ugyanis a budapestiek sokkal gazdagabbak átlagosan, mint az ország többi részének lakói – ehhez képest pont húsból mennyiségre lényegesen, több mint húsz százalékkal kevesebbet esznek:

Nem csak azért, mert Budapesten átlagosan drágább húsokat vesznek – vagy akár ugyanaz a termék is drágább lehet –, hanem mert összesen, pénzben is jóval kevesebbet költenek húsra.

Mindenesetre a két adatsorból ki lehet kombinálni, hogy a vidéki gazdagok hihetetlen mennyiségű húst termelhetnek be, míg a pesti elit aránylag mértékletes.

Érdekes módon disznóban nem annyira árérzékeny a magyar, mint baromfiban:

Ennek az lehet az oka, hogy a baromfiban lehet a csirke és a valamivel drágább pulyka és luxus-prémium kacsa-liba között választani, és nagyobb a különbség a különböző részek között is – tehát például csirkefarhátból nyilván többet fog vásárolni a közmondásos kisnyugdíjas. Disznóban nincs ekkora választási lehetőség.

Feldolgozott húsokban már elég egyértelműen látszik, hogy a gazdagabbak a drágább és-vagy jobb termékekre mennek. Sonka-szalámiban és felvágottban egyaránt 22-23 százalékkal drágább dolgot vesz le a polcról a felső húszszázalékbeli, mint aki jövedelem szerint az alsó ötödbe tartozik.

Város-vidéki felosztásban egyébként a fentihez hasonlót látni, tehát a disznóhús vidéken és Budapesten is ugyanolyan átlagáron kel el, míg baromit vagy felvágottan falun lényegesen olcsóbbat vesznek.