Szaúd-Arábia elköteleződött a klímaváltozás elleni harcban

Szaúd-Arábia történelme során először mutatta meg kedden, hogy elkötelezett a klímaváltozás elleni harcban. A monarchia, ahol a költségvetési bevételek négyötöde kőolaj és kőolajszármazékok exportjából származik, kedden benyújtotta az ENSZ-nek saját klímatervét.

Elemzői várakozások szerint a novemberben Párizsban zajló klímacsúcs végére Szaúd-Arábia csatlakozni fog a klímatudatos országok csoportjához, legalább néhány kérdésben.

A szaúdi klímatervben olyan lépések szerepelnek, amikkel a vezetők sokszínűbbé tennék az ország kőolajfüggő gazdaságát. Ez nagyon nem könnyű egy olyan államban, ahol az exportbevételek 90 százaléka kőolajból származik, és ami a világ kőolajkészleteinek nagyjából 16 százalékán csücsül.

Ez az olaj ráadásul nagyon olcsón kitermelhető, így a szaúdiak a legvégsőkig védték is az olaj kitermeléséhez és eladásához való jogukat. Klímaértekezleteken eddig az olajtól teljesen független ügyeket is megtorpedóztak, ha nekik nem tetsző döntés volt a láthatáron.

A most benyújtott dokumentumban Szaúd-Arábia vállalta, hogy gazdaságának diverzifikálásán keresztül 2030-ra akár 130 millió tonna szén-dioxiddal csökkenti üvegházgáz-kibocsátását, és elismeri a 2020-ban hatályba lépő új klímaegyezményt.

Ebben persze még sok munka lesz, a szaúdi vállalásokban van több nehéz kitétel is. Azt például nem nagyon szeretnék, hogy a változások nagy nagyon nagy terhet jelentsenek a szaúdi gazdaságnak, és a rijádi kormány folyamatos gazdasági növekedésben bízik, így számolta a terveit is. A folyamatos növekedéshez viszont az olajbevételek növekedése is szükséges. (via Mashable)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.