Fél nap alatt tízmilliárd dollárnyi forgalom volt az Alibabán a kínai szinglik napján

gazdaság
2015 november 11., 07:29
comments 63

A szinglik napja egy frissen kitalált kínai ünnepnap, november 11-ére esik, és az egész a vásárlásról szól. Az eseményt gyakorlatilag maga az Alibaba hívta életre, a lényege, hogy az egyedülálló kínaiak összegyűlnek valahol, buliznak és közben online vásárolnak. Mostanra ez lett a világ legnagyobb vásárlási eseménye.

A vállalat friss adatai szerint az első 12 óra alatt összesen 9,3 milliárd dollár értékben sikerült dolgokat eladniuk. Tavaly összesen jutottak eddig, 24 óra alatt. Az első nyolc percben már megvolt az egymilliárd dolláros forgalom.

Bár a fogyasztói társadalom eme túlfutásából úgy is tűnhetne, hogy már minden rendben van a kínai gazdasággal, elemzések szerint erről azért szó sincs. Az ország gazdasága még mindig lassul, a középosztályosodás üteme sem olyan erőteljes már, mint évekkel ezelőtt, és sokan egyszerűen hosszú időn át spórolnak erre a napra, ezért tud ilyenkor ennyire megugrani a belföldi fogyasztás.

Jack Ma vállalatvezető (JOHANNES EISELE / AFP)
photo_camera Jack Ma vállalatvezető (JOHANNES EISELE / AFP)

Az idei szinglik napján 26 országból 30 ezer márka és 40 ezer kereskedő termékeit lehet megvásárolni online, az első 12 órában több mint 130 millió felhasználó lépett be a felületre, hogy így tegyen.

Az Alibaba komoly kampányt is indított az elmúlt hetekben, kínai sztárok mellett Daniel Craig és a Frank Underwood nevében üzenő Kevin Spacey is vásárlásra biztatta a kínaiakat. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.