Több mint 6 milliárdból újítják fel a Román Csarnokot

A Szépművészeti Múzeum által, a Román csarnok rekonstrukciójára kiírt nyílt közbeszerzést a budapesti székhelyű Magyar Építő Zrt. nyerte – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A Szíjj László érdekeltségébe tartozó nyertes cég adta az összességében legelőnyösebb ajánlatot, nettó 6 milliárd 78 millió forinttal.

A feladat része a pincei, a mélyföldszinti, a földszinti, az első emeleti, és a 2. emeleti helyiségek átszervezése, átalakítása, továbbá a tetőtér és a tetőfelület felújítása. Az elektromos és gépészeti rendszereket energiatakarékosra kell cserélni, épül hat új felvonó és el kell bontani három régi liftet.

Ajánlatot tett még a budapesti LAKI Épületszobrász Zrt. és a KIPSZER Fővállalkozási és Tervező Zrt., továbbá a szegedi KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. is.

A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója februárban kezdődött, 3 éves beruházással újul meg az 1945 óta romos Román csarnok.

A Budapest ostroma során megsérült Román csarnokba a háború után a múzeum gipszmásolat-gyűjteményét helyezték el, majd a termet raktárként is használták – mondta el februárban a múzeum Régi Szoborgyűjteményének osztályvezetője.

Baán László főigazgató elmondta: a Liget Budapest projektben, a Szépművészeti Múzeum 8 milliárd forintból megvalósuló felújítását követően a múzeum 2018 tavaszán nyit újra.

A következő három évben a Román csarnok műemléki rekonstrukcióján túl, alatta új műtárgyraktár létesül – írja az MTI.

Itt egy videó a Román csarnokról: