Két terrorista meghalt, hetet őrizetbe vettek a hajnali párizsi razziában

külföld
2015 november 18., 12:36
comments 134

Véget ért a szerda hajnalban a Párizstól északra lévő Saint-Denis elővárosban elindított rendőrségi művelet, amiben a francia hatóságok a péntek éjszakai párizsi terrormerénylet kitervelőit akarták őrizetbe venni.

Az akcióban két ember meghalt,

köztük egy nő, aki felrobbantotta magát abban a lakásban, ahol a kezdeti tűzpárbaj után elbarikádozták magukat a terroristák.

A rendőrség hét embert vett őrizetbe,

tehát a célpontok nagy többségét élve sikerült elfogni.

Közülük hármat a kommandósok hoztak ki a művelettel célba vett lakásból, ketten a szomszédos lakásokban voltak, két másik embert pedig a környéken fogtak el, köztük azt a férfit, aki feltételezhetően szállást adott a terroristáknak.

Öt rendőr könnyebben megsebesült.

photo_camera (AFP)

Az akciót reggel 4 óra után indították el a Stade de France stadiontól anem messze, egy sétálóutcában.

A művelet fő célpontja a múlt pénteki merényletsorozat feltételezett főszervezője, a 28 éves - Marokkóban született, de belga állampolgárságú -

Abdelhamid Abaaoud volt.

A férfi 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez Szíriában, amelynek egyik legismertebb arca és hóhéra lett.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter és Francois Molins párizsi főügyész a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy a műveletet azért indították, mert a hírszerzési megfigyelések és telefonlehallgatások arra utaltak, hogy Abaaoud a megostromlott lakásban lehet. A rendőrség szerint Abaaoud volt a címzettje annak az sms-nek is, amit az egyik terrorista péntek éjjel a Bataclan klub mellől küldött el egy mobilról, amit a helyszínelők egy közeli kukában találtak meg. Az üzenetben ennyi állt:

„OK, készen állunk.”

A lakásban a kommandósok először három embert előállítottak, majd az ismeretlen személyazonosságú nő felrobbantotta magát a testére erősített robbanószerkezettel, egy másik feltételezett terroristával pedig „lövések és gránátok” végeztek.

Ezután két, a romok között elbújt gyanúsítottat is előállítottak, valamint a lakást kiadó férfit és annak egy ismerősét.

Az őrizetbe vettek és a halottak neveit nem közölte a főügyész és a belügyminiszter, de jelezték, hogy az azonosítások folyamatban vannak. Így nem tudni azt sem, hogy az eredeti célpontot,

Abdelhamid Abaaoud sikerült-e elkapni vagy megölni.

A rajtaütési akcióban, amely több mint három órán át tartott, rendszeresen lehetett robbanásokat és lövéseket hallani a Saint-Denis-bazilika közelében található sétálóutcában.

A helyszín még délben is le volt zárva, a lakást és környékét a rendőrség biztosította és vizsgálta át. Katonai egységeket is vezényeltek a körzetbe. A környék házait továbbra sem hagyhatják el a lakók. Az iskolák nem nyitottak ki szerdán a városrészben. 

A rendőrség egyik malinois belga juhászkutyáját, a hétéves Dieselt a terroristák megölték.

A közszolgálati televízió, továbbá a Reuters hírügynökség francia kiadása rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a leleplezett dzsihadisták a párizsi La Défense üzleti negyedben terveztek merényletet. Ezt azonban hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.