Az ISIS magára vállalta a tunéziai terrormerényletet

külföld
2015 november 25., 22:16
comments 64

A tunéziai kormány szerint öngyilkos merénylet volt az a keddi bombatámadás, amiben az elnöki testőrség egyik buszát robbantották fel, a merénylővel együtt 12 ember halálát okozva. A hatóságok szerint a robbanás helyszínén megtalálták a merénylő maradványait is, és úgy hiszik, hogy egy robbanószerekkel teli öv volt a testén.

Szerdán az ISIS nevű terrorszervezet magára vállalta a merénylet elkövetését.

A támadásban 20 ember megsérült, többségüket még ápolják. Kedden este a merénylet miatt a tunéziai elnök úgy döntött, hogy meghosszabbítja a rendkívüli állapotot, amit még a szúszai, feltehetően szintén az ISIS által elkövetett terrormerénylet miatt vezettek be. Kedden este kijárási tilalmat rendeltek el a nagyobb városokban meg a kiemelt turistacélpontok környékén, és lezárták a tuniszi repteret.

AFP / FETHI BELAID
photo_camera AFP / FETHI BELAID

Tunéziának egyre jobban meggyűlik a baja a terroristákkal, főleg az ISIS észak-afrikai szárnyával. A legnagyobb bajuk, hogy míg korábban az ország hatóságai többé-kevésbé meg tudták védeni Tunézia nagy részét, azzal, hogy Líbia Kadhafi uralmának megdöntése után totális káoszba süllyedt, Tunézia is védtelenné vált, hiszen egyedül már nem képes megfelelően őrizni a két ország között lévő határszakaszt.

A szúszai merénylet előtt egy tunéziai múzeumban mészároltak az iszlamisták, ott is főleg turisták haltak meg. (NYT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.