Horror, szex, erőszak - nők a hírekben

Média
2015 november 27., 19:33

A Nemzetközi Médiafigyelő Projekt (GMMP) szerint nemzetközi összesítésben négy hírből háromnak férfi a főszereplője. Magyarországon még ennél is kevesebb, a hírek alig 23 százalékában szerepelnek nők – számolt be a Kreatív. Öt év alatt e tekintetben nem ment előre a világ, Magyarország pedig még a korábbi helyzethez képest is rontott. Az online hírportálokra több nőkkel kapcsolatos hír kerül ki (29%) mint a hagyományos médiában, de a nők szerepe ezekben a híradásokban is elég könnyen megtippelhető.

Női szakértő? Az nem volt.

A hazai médiában egy-egy téma szakértője, a meghívott vendég, beszélgetőpartner, a mindenről mindent megmondó politikus is zömmel férfi. Igaz, Magyarországon amúgy is nagyítóval kell keresni a nőket a közéletben, de ez ettől még nem elfogadható a helyzet.

A nőknek mégy így is bőven akad hely a sajtóban, a hírekben. Lássuk például ezt a hetet.

Ha nők, akkor erőszak

Oké, tudjuk gonosz a választás, hiszen a nők elleni erőszak világnapjához kapcsolódó 16 akciónap miatt kirívóan sok szó esett erről a világ lakosságának hatodát érintő kérdésről.

Igen, itt is érdemes megemlíteni, hogy a világban minden harmadik nő fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik valamikor élete során, és jellemzően a párjuk bántalmazza őket. Ehhez képest a világ országainak még csak kétharmadában bünteti a törvény a családon belüli erőszakot, és alig 52 olyan ország van, ahol a házasságon belüli nemi erőszak bűncselekmény.

Az erőszakos halált halt nők felét rokonuk, házastársuk, partnerük gyilkolja meg világszerte. Férfiak esetén ez az az arány alig 5%.

...aztán ott vannak a megszokott bűnügyi hírek is

Egy elkövetés. Futó nőre támadtak a Margit-szigeten. Hát tessék: futni azt ne akarj. Sötétben (négykor sötétedik) pláne. A Margit-szigeten? Hát elment az eszed?! Sokan azért szerencsére nem így gondolják, már egy több mint 5000 aláírásnál járó petíció is indult az ott futók (számunkra érthetetlen okból csak a nőknek) védelmet sürgetve.

A múlt heti tárgyalótermi tudósítás a vak komondoros Balogh polgármester elleni eljárás is szomorú látleletet adott a bántalmazás lélektanáról, és a törvénykezés nehézségeiről, de ezen a héten egy másik ügyben már ítélet is született: kilenc év várhat a gólyatábori erőszakolóra.

Terror, horror

Elrabolt, sokszor alig 10-12 éves lányokat öngyilkos merénylőnek használva gyilkol az iszlám fundamentalista terrorszervezet, a Boko Haram.

Halálos orális szex Győrben: a férfi az ügyvédje szerint nem vette észre (!), hogy a nő megfulladt, és különben is "a sértett semmilyen verbális jelzést nem adott".

De igazából tényleg nem csak erőszak kapcsán lehet a hírekbe bekerülni. Az is jó apropó, ha valamit megtiltanak a nőknek, vagy meg akarnak nekik tiltani.

A héten Svájc Ticino kantonjának sikerült világhírűvé válnia azzal, hogy megtiltottak valamit nőknek. A helyi kormány bár eredetileg minden arcot eltakaró holmit betiltott volna, például maszkokat és a tüntetésekkor használt arcot eltakaró holmikat, de végül úgy döntött, csak a burkát vagy nikábot viselő muszlim nőket bírságolnak majd meg akár 10 ezer dollárnyi svájci frankra. Svájcban 5% a muszlim lakosság aránya.

Intim területek

A nők a hírekben a fent említett kutatás szerint is jellemzően kizárólag csak nőket érintő ügyek kapcsán kerülnek bele a hírekbe, ha nem áldozatként, akkor rendszerint valami szexhez kapcsolódó dolog okán.

Erre is volt példa a héten, nem is egy.

Először persze ennek kapcsán is egy kis erőszak:

Gambia elnöke azzal került fókuszba, hogy közölte, hogy betiltja a nők nemi szervének csonkítását.

Nyomorszex:

Az ízléses címadás "Egy szendvics áráért is eladják testüket a görög nők" után kiderül, hogy görögországi kényszerprostituáltak nyilatkoztak arról, hogy a válság miatt már a puszta éhenhalás ellen kell áruba bocsássák a testüket.

Aztán fáradjunk egy kicsit "beljebb":

Hála a kormánynak folytatódik a védőnők végezte méhnyakrák szűrési program ami különben tényleg elég klassz, mert így sok olyan nő is elvégezteti a tesztet, aki amúgy nem jár rendszeresen szűrővizsgálatra, és mi is írtunk már róla, hogy ez életmentő lehet.

Másik irányból megközelítve:

Ezen a héten épp nem az a baj, hogy nem szülünk, most az volt a téma, hogy szülünk, de nem jól.

Ma már nem tudnak szülni a nők? - kérdezte a hvg.hu a Séta a SzüléSzületéS minőségéért kezdeményezés kapcsán. A kezdeményezés céljával nagyobbrészt egyetértünk, azonban a császármetszéssel szülő nők állandó nyomasztását, ahogy korábban is írtuk, bizony illene abbahagyni.

Szintén szülés: a Születésház egyesület szakértőjét kérdezték a háten szülőszobai traumák feldolgozása érdekében indított nagyon fontos ingyenes segélyvonalukról, az EMMA-vonalról. Az intim katasztrófákról kell és érdemes is beszélni.

És ha szülés, akkor persze horrorszülés és Geréb Ágnes, akinek hosszú évek óta húzódó ügyében most sem történt érdemi előrelépés a bíróságon.

Lehet készíteni a zsebkendőket, igazi, odaadó, önfeláldozó, gondoskodó nők is vannak ám a hírekben!

A nők megbecsülése(!) ezen a héten is nagyon fontos volt, ezúttal a Richter gyógyszergyár éves rendes Aranyanyu díjának átadója kapcsán ismerkedhettünk meg a mocskosul alulfizetett és emberszámba is alig-alig vett, pocsék körülmények között tipikusan női munkákat végző nők erőfeszítéseit és nagybetűs Emberségét.

Ez történt a héten. Hát így vannak nők a magyar hírekben.


<br>

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.