A Fidesz magánvéleménynek tartja, hogy a szentgotthárdi polgármestere Izraelt sejti a párizsi merényletek mögött

POLITIKA
2015 december 01., 08:06
comments 105

„…Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni, tehát ennek a tábor létesítésének semmiféle köze nem lehet a párizsi eseményekhez..."

Ezt mondta egy bizottsági vitában Huszár Gábor, Szentgotthárd fideszes polgármestere november 16-án. 

Az izraeli nagykövetség tegnap már elítélte Huszár sejtetését, azt írják, hogy "A polgármester szavai ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre, és a zsidókra vonatkozó összeesküvés elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak."

És most a Fidesz is reagált az Origo megkeresésére. 

"Polgármester úr saját magánvéleményét fogalmazta meg"

- írta a párt a polgármesterére vonatkozó kérdésre.  

A Kormányzati Tájékoztató Központ pedig valami egész más lemezt tett fel.

"A magyar kormány álláspontja az, hogy az ellenőrizetlen bevándorlásért nem más országok, hanem az Európai Unió felelőtlen bevándorláspolitikája és az embercsempészek viselik a felelősséget"

- válaszolták az Orgiónak. 

Huszár is kiadott egy közleményt, ebben azt írta, hogy "a legtávolabb állt és áll tőlem, hogy bárkit, különösen a zsidó vallású embereket megbántsam. Ezúton szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiket a feltételes módban elhangzottakkal megsértettem. A történteket végtelenül sajnálom". 


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.