Mészáros szerint nyílt pályázaton nyerte meg a szilvásváradi ménes felújítását, pedig nem

politika
2015 december 01., 07:47
comments 173

Múlt hét szerdán derült ki, hogy a felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft. az egri Euro Campus Kft.-vel közösen összesen

 6,2 milliárd forint közpénzért 

újítja fel a szilvásváradi lovardát. A felújításról és tenderről pár tény:

  • A meghívásos tenderen a Mészáros és Mészáros volt az egyedüli pályázó.
  • A kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a beruházást.
  • A 6,2 milliárdos bekerülés 1,6 milliárddal magasabb, mint az előzetes becsült ár.
  • A projekt 100% közpénzből valósul meg.  

A HírTV hétfőn este járt a falu lakossági fórumán, ami után megkérdezték, hogy mégis hogyan nyerte meg ezt a munkát. Mészáros szerint ez egy nyílt tender volt, de csak ők vették fel a pályázat kiírását, 

"pedig akár százan is felvehették volna."

Pedig nem volt nyílt az eljárás: 

"meghívásosként" 

szerepel a Közbeszerzési Értesítőben is.

photo_camera

A HírTV riporterre arra is rákérdezett, hogy az előzetesen kalkulált összegnél miért lett végül 1,6 milliárddal drágább a munka. Mészárosnak mint jó cégvezetőnek, erről fogalma sem volt. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.