A Strabag próbált integrálódni a NER-be is, de Mészárosék már megvannak nélkülük: piaci újrafelosztási kísérlet kurucos pózokkal. A magyar kormány ürügyként használhatja az osztrákok ellen az M30-as autópályát.
Az sem tetszett a V-Hídnak, hogy a teljes alvállalkozói láncra vonatkozóan kellene adatot szolgáltatni és igazolni a kifizetéseket.
A régi szolgáltatónak nem tetszett, hogy az önkormányzat más szolgáltatót is bevont volna az étkeztetésbe.
Azt ígérte, minden HÉV-vonalat felújítanak, és a szentendreivel kezdik.
A szállítások lebonyolításában alvállalkozóként a kazah konzul cége fog besegíteni.
A következő helyezett a kórházak takarításával megbízott cég tulajdonosa.
Ezért nem hívtak meg más szobrászt a tenderre.
Nagy-Budapest külvárosaiból hozzák be az utasokat.
Az OPTESZ OPUS Zrt. azért volt kénytelen közbeszerzést kiírni, mert közszolgáltatást nyújt.
A Magyar Közút ugyanis a pontozási rendszert még inkább a gyors ajánlatra hangolta.
Ezért bővítették ki a tendert azzal, hogy „az épületet kivitelező haveri cégek” be is bútorozzák az irodákat plusz 4,4 milliárdért.
190 milliárd forintért, egy fél 4-es metró beruházásért venne összesen 18500 járművet a kormányzat.
Új nap tenderlendben.
Az összes közbeszerzést megnyerték, amin indultak.
Tendert írtak ki, a Főtaxi és a 6x6 jelentkezett, de utóbbi ajánlatát érvénytelennek nyilvánították, pedig a nyertesről sorsolás is dönthetett volna.