146 milliárd forintot fizet a kormány 2026-ig a Forma-1 rendezési jogáért

A magyar kormány a 2017-től 2026-ig tartó időszakra betervezte a költségvetésbe a Forma–1-Magyar Nagydíjára a rendezői jogdíjjal megegyező összegű költségvetési támogatást.

A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint a 2017-ben kifizetendő jogdíj összege 37.4 millió dollár (10.9 milliárd forint), az összeg az ezt követő években az előző éves jogdíj 5 százalékával nő.

Az eddigi szerződés 2021-ig szólt, az új már 2026-ig. A plusz öt évért, és nem mellékesen azért a 25 milliárd forintért, amennyit a Hungaroring felújítására adott a kormány, Bernie Ecclestone engedett az árból.

Ennyit költ a magyar kormány dollárban a Forma-1-es licenszre
Create your own infographics


Eddig ugyanis arról volt szó, hogy évente plusz 7,5 százalékkal nő a jogdíj. Ebből lett évi fix öt százalék. Ami még így is bőven megéri Ecclestone-nak, és messze nem fog visszajönni az egyéb bevételekből a kormánynak.

Ez azt jelenti, hogy mostantól 2026-ig 503 millió dollárt fizet a magyar költségvetés pusztán a rendezési jogért 2026-ig. Az 146 milliárd forint. 

Ha azt nézzük, hogyan kellett volna változnia a nézőszámnak az emelkedő jogdíjakkal egyenesen arányosan, akkor ezt kapjuk. És csak 2015-ig néztük.

Ha a jogdíj kéz a kézben nőtt volna a nézőszám
Create your own infographics

Nálunk tehetősebb országok, például Olaszország és Németország is lázadnak az Ecclestone által szabott eszetlen jogdíjak miatt. 

Ráadásul a magyar kormány átvállalja még a köztévétől a tévés közvetítési díjakat is, az is félmilliárd forint évente.

Az így már 150 milliárd a következő tíz évben, mostani árfolyamon. 

Arról már írtunk bővebben, hogy sehogy sem jön ki, miért éri meg Magyarországnak a brutális jogdíjjal rendezett verseny.

Rogán Antal, Rogán Cecília, Varga Mihály versenyközelben. Fotó: MTI

Varga Mihály gazdasági miniszter az idei futam idején azt mondta:

"Különböző számítások és könyvvizsgáló cégek bizonyították már, hogy a befektetett pénznek az öt-hatszorosát hossza vissza évente ez a verseny."

Szijjártó Péter pedig ezt:

"Magyarországnak gazdasági érdeke, hogy itt tartsa a Forma-1-et, hiszen minden egyes ilyen hétvége 17-17,5 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t"

Ha a kettőt összerakjuk, az sehogy sem jön ki. Az Ecclestone-nak fizetett jogdíj + a tévés jogdíj tízmilliárd körül van, és folyamatosan emelkedik majd. Eszerint 50-60 milliárdos bevételt kellene hozni a Forma-1-nek.

Ecclestone és Szijjártó a Hungaroringen. Fotó: MTI

A külügyminiszter azt is mondta, hogy a Hungaroringre kilátogatók 83 százaléka külföldi, akik a három nap alatt fejenként több mint 230 ezer forintot költenek el Magyarországon. (Vasárnap volt a csúcson a Hungaroring, akkor 73 ezren voltak kint. Ha a 83 százalékuk külföldi, akkor az 60 ezer turista. Ha ezt megszorozzuk 230 ezerrel, az 14 milliárd forint. De ebből nincs ennyi tiszta bevétele az államnak, a 7,5 milliárdos adó és járulékbevétel is nagyon soknak tűnik.)

Mindezt ugye úgy, hogy nagy tradícióval és komoly autógyártó cégekkel rendelkező országok érzik úgy, hogy nekik ennyit már nem biztos, hogy megér a  Forma-1. Ecclestone egyre inkább olyan országok felé nyit, ahol a pénz nem annyira számít. Vagy azért, mert nagyon sok van (két arab futam van a naptárban), vagy azért, mert a csillogó presztízs mindent megér. Így jön például jövőre az azeri futam, ami Európai Nagydíj néven fut majd. De például a törökök kiszálltak 2011-ben, mert nem akarták elfogadni, hogy 13 millió dollárról 26 millió dollárra nő a licenc 2012-re. Ennyit fizettünk akkor mi is, de nálunk belefért, ahogy a 2017-es 38 millió dolláros jogdíjat sem sokalljuk. 

2026-ra a jogdíj már 57 millió dollár, mostani árfolyamon majdnem 17 milliárd forint lesz.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.