Egy nő megkéselt egy másikat az USA legnagyobb művészeti expóján, és pár szemtanú azt hitte, hogy valamilyen előadást lát

Gyilkossági kísérlettel vádolnak az amerikai hatóságok egy Siyuan Zhao nevű New York-i nőt, miután egy X-Acto faragókéssel rátámadt egy másik nőre az USA legnagyobb művészeti expóján, az Art Baselen. A Miami Beachen tartott rendezvényen többen tanúi is voltak annak, hogy az elkövető a nyakán és a kezein szurkál össze egy másik nőt,

de mivel egy művészeti expón jártak, azt hitték, hogy valamilyen előadást látnak.

A Guardian szerint egy szemtanú még mondta is, miután az elkövetőt elvitték a rendőrök, hogy ő azt hitte, művért lát.

Miután elkapták a rendőrök, az elkövező állítólag azt mondta, hogy

 „Látnom kellett, ahogy folyik a vére.”

meg hogy

„Meg kellett ölnöm őt meg a két másikat.”