Terrorriadó van Svájc legnyugatibb kantonjának fővárosában, Genfben. Simonetta Sommaruga svájci elnök bejelentése szerint a svájciak egy idegen állam egyik hatóságától kapták az információt, hogy az ISIS nevű terrorszervezet működtethet egy sejtet a városban. A bejelentés szerint azonban nem kell attól tartani, hogy a genfi sejt (ha egyáltalán tényleg létezik) támadásra készült volna.
A Reuters két forrásra hivatkozva közölte, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy fényképet adott át a svájci hatóságoknak, amelyen négy férfi látható. Elmondásuk szerint ezeket a férfiakat keresik a svájci hatóságok.
A genfi rendőrség szerint a készültségi fokozat megemelése és a mostani nyomozás összefügg a november 13-i párizsi terrormerényletek elkövetői után folyó európai hajtóvadászattal. Viszont a svájci szövetségi rendőrség szerint a mostani svájci vizsgálat nem kapcsolódik közvetlenül a párizsi támadásokhoz.
Közben több helyen is megjelent egy hír, ami szerint két szíriai állampolgárt tartóztattak le Genfben, mert az autójukban robbanószerek nyomaira bukkantak.
De az nem világos, hogy ez a letartóztatás összefügg-e a most folyó nyomozással, vagy hogy a két szíriai benne van-e abban a 4 főben, akiket az ISIS-sejt tagjainak gyanít a rendőrség.
A Le Temps nevű svájci lap szerint is az amerikai hatóságok adták a tippet a svájci rendőrségnek, egy amerikai eljárásban ugyanis 3 ISIS-sejt, egy chicagói, egy torontói és egy genfi lepleződött le.
Csütörtökön, mikor a terrorellenes készültséget a befutó infók miatt magasabb fokozatúra emelték, külön megerősítették a zsinagógák, az ENSZ-épületek, a fontos közlekedési csomópontok, és a francia diplomáciai küldöttség védelmét. (BBC)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.