A fenti már-már talán legendás mondat 1992 környékén hangzott el először, a közvetítési jogokat frissen elnyerő BSkyB ma már kissé homoerotikusnak ható promóvideójában, amely a frissen megalakított új bajnokságot volt hivatott népszerűsíteni.

De miért volt szükség egyáltalán új bajnokságra? Mi volt előtte? Tényleg csak egy szimpla névváltoztatásról van szó? Mik lettek a következmények? Hajtás után érkezik gazdasági rovatunk, a Moneyball első darabja, és minden kiderül.

1985-öt írunk, az angol klubfutball pedig szakmai szempontok alapján hihetetlen magasságokban jár: 1977 és 85 között egy híján valamennyi BEK-döntőben szerepel angol csapat, és kettő kivételével mindannyiszor ők is viszik haza a trófeát. A hangos sikerek ellenére azonbana pályán kívüli problémák egyre csak sűrűsödnek, amit csak tetéz, hogy a stadionok borzalmas állapota miatt a csapatok többsége sem nézőszámban, sem bevételben nem tud versenyezni a spanyol és az olasz liga képviselőivel. Ehhez tessék hozzáképzelni az éppen akkoriban virágzó huliganizmust, és a részben ebből fakadó Heysel-tragédiát, majd az 5 éves eltiltást.

Amikor 1990-ben lejárt az eltiltás, éppen egy esztendővel voltunk a borzalmas hillsborough-i tragédia után. A történtek hatására aztán az FA összekapta magát és napvilágra hozta a baleset okait vizsgáló jelentését, amelynek következményeképp az első osztályban minden stadionban megszüntették az álló szektorokat. Ennek köszönhetően a pályák befogadóképessége, és ezzel arányosan a csapatok bevételei is jelentősen csökkentek, tovább mélyítve a szakadékot az olasz és spanyol riválisokhoz képest.

A Premier League megalakítása előtt - tehát többek között a most tárgyalt időszakban is - az angol labdarúgás első négy osztálya (First, Second, Third, Fourth Division) a Football League égisze alá tartozott, amelyben angol és walesi csapatok vetélkedtek egymással. A Football League a maga 1888-as alapításával természetesen a világ első ilyen jellegű szerveződése volt, és évek, sőt évtizedek hosszú során át ugyanazon elvek mentén működött. Mígnem egy szép napon egy bizonyos Greg Dyke, az ITV által tulajdonolt London Weekend Television (LWT) ügyvezető igazgatója bele nem tapicskolt a langyos állóvízbe azzal, hogy felkereste az akkoriban csak big five-ként emlegetett öt csapat (Arsenal, United, Pool, Everton, Spurs) képviselőit, belengetve nekik egy új liga megalakításának ötletét.

Dyke - ő ma egyébként az FA elnöke - elképzelése a következő volt: a LWT számára sokkal jövedelmezőbb lenne, ha nem mindenféle kiscsapatokat mutogatnának a tv-ben, hanem csakis a legjobbakat. Azzal állt elő, hogy a First Division csapatainak egy mindenféle szervezettől független versenysorozatot kellene indítaniuk, ezzel elérve a sokkal zsírosabb tv-s szerződéseket és szponzori pénzeket.

A megcsappant bevételeknek köszönhetően azonnal felcsillantak a szemekben a dollárjelek, úgyhogy a klubok természetesen támogatták az ötletet. Volt azonban egy apró bibi. Egy új bajnokságot el kell fogadtatni a FA-nél is, a beleegyezésük nélkül ugyanis gyakorlatilag semmilyen fociliga nem indulhat a zátonyon. Az Arsenal igazgatóhelyettese volt a legnagyobb puncsos a szövetségnél, úgyhogy az ő feladata lett megszerezni a jóváhagyást. Szerencséjükre a FA és Football League viszonya akkoriban nem volt épp rózsás, így a FA már csak kibaszásból is rábólintott a dologra. A közvéleménynek azzal magyarázták a dolgot, hogy a PL ígérete szerint csak 20 csapat lesz a korábbi 22-vel szemben, ez pedig milyen jót fog majd tenni a kizsigerelt válogatott játékosoknak. A dolog tényleg parasztvakítás volt, hisz a 20 csapatos bajnokságra egészen '95-ig kellett várni, és akkor sem a szövetség kezdeményezte, hanem egy FIFA-rendelkezés kellett hozzá.

Az FA jóváhagyása természetesen nem tetszett mindenkinek, ők a bíróságon meg is támadták a döntést, de hiába.

1992-ben tehát a First Division csapatai kiváltak a Football League-ből, és május 27-én önálló részvénytársaságként létrehozták a Premier League-et. A Football League ezt követően három divízióval pörgött tovább, a belőle kiszakadt negyedik pedig mai napig az angol labdarúgás legfelsőbb osztálya.

Miután létrejött az új bajnokság, következhetett a marakodás a közvetítési jogokért. A jogokat birtokló ITV komoly kihívót kapott a Rupert Murdoch által vezetett, a Sky TV és a BSB (British Satellite Broadcasting) egyesülésével létrejött BSkyB személyében. Utóbbi cégnek a fúzió miatt havi szinten elég húzós veszteségeket kellett elkönyvelnie, ezért a fejesei úgy döntöttek, megoldásként a legmagasabb szintű sportesemények közvetítésébe kell menekülniük. 1992-ben pont kapóra jött nekik az újonnan megalakuló Premier League, így olyan ajánlatot tettek, amivel senki nem tudott versenyezni. Mindez azt jelentette, hogy a BSkyB adhatta az élő mérkőzéseket, a BBC pedig az összefoglalót. Ja, az ITV-nél nyilvánvalóan nem voltak boldogok, mert Dyke ötletével végülis a Sky tarolt.

Murdochék ajánlata gyakorlatilag azonnal megyitotta a pénzcsapot: az előző 4 éves periódus 44 millió fontjához képest a Sky a következő 5 évre 191.5 millió fontot fizetett a közvetítési jogokért.

Meghökkentő adat az is, hogy míg 1986-ban a BBC/ITV páros 2 évre 6.3 millióért kapta meg a jogokat, rá 15 évre ugyanez a csomag már 1 100 millió fontot kóstált. 1986-ban egy év közvetítés 3.1 millióba került, 15 év múlva 367 milióba. Ahogy a művelt angol mondja: just let that sink in…

Ezekből a számokból már sejthető, hogy a Premier League indulásával nem csupán egy egyszerű névváltozásról beszélünk, hanem az angol klubfutball teljesen új korszakáról.

De miféle változásokat hozott a rengeteg pénz a futballpályákon?

A TV-pénz sajnos nem az utánpótlásba kezdett el leszivárogni, sokkal inkább a külföldi játékosok és ügynökeik zsebébe. A PL indulásával drasztikusan megnőtt a külföldi játékosok száma, egyre kevesebb angol kapott szerepet a legmagasabb osztályban. A '92-93-as szezon első fordulójában a csapatok kezdőjében összesen 11(!!) külföldi szerepelt, de már 1999-re odáig fajultak a dolgok, hogy a Chelsea képes volt csupa idegenlégiósokból álló kezdőcsapatot nevezni egy angol bajnoki mérkőzésre. Ez volt az első ilyen eset a szigetországi futball történetében, de 2005-ben jött az újabb sokk: az Arsenal mindezt megfejelte azzal, hogy az egész nevezett meccskeretét hazai játékosok nélkül állította ki.

A folyamat eredményeként a 2000/01-es szezonra az összes játékos 36%-a külföldi lett, de a tendencia nem állt le. Ugyanez az arány 04/05-re 45%-ot, a tavalyi évadban pedig már majdnem 68%-ot mutatott, ami egészen brutális átrendeződést jelent. Eközben az angol válogatott 1990 óta gyakorlatilag semmiféle értékelhető eredményt nem ért el világversenyeken.

A pénz másik céliránya a játékosok zsebe lett. A PL megalakulása után a játékosok bére hihetetlen mértékben kezdett el emelkedni, és 1992-2002 között csaknem 700%-al nőttek a fizetések. Összehasonlításképp, ugyanez a szám a lakosság körében mindössze 44%.

Nézzük, mi történt a jegyárakkal. Mint már említettem, Hillsborough után kötelező volt minden stadiont felszékezni, ami természetesen a befogadóképesség drasztikus csökkenésével járt. A klubok ezt önerőből megoldották, cserébe viszont jelentős jegyáremelést eszközöltek. Joggal feltételezhetnénk, hogy a bevételek hihetetlen növekedése majd a jegyárak csökkenésében manifesztálódik, de nyilván erről szó sincs.

A Unitednél '89/90-ben 3.5 fontért cserébe bármilyen mérkőzést láthatott a szurkoló. Ha ezt csupán az inflációval megegyező módon növelik, akkor az előző szezonban 7 font körüli összeget kellett volna fizetnünk egy belépőért. Ehhez képest a legolcsóbb jegy jelenleg 31 fontba kerül, ami azt jelenti, hogy 1990 óta 785%-kal növekedtek az árak. És ez még a relatíve legkedvezőbb forgatókönyv, mert az Arsenal például 65 fontért számítja legolcsóbb jegyét az A kategóriás meccsekre. A 'Poolnál '90-ben 4 fontért bárki beülhetett a Kopba, manapság ez az összeg már 46 font, ami 1150%-os növekedést jelent.

Az eszement drágulás azt eredményezte, hogy az igazi fanatikusok kiszorultak a pályákról, és ez ma már gyakran érződik a stadionok hangulatán is. Egyre erősebbek azok a hangok, melyek szerint ideje lenne visszavezetni a Dortmundéhoz hasonló álló szektorokat. Ez persze a jegyárak jelentős csökkentése nélkül szintén nem ér sokat, nem véletlenül tüntetnek egyre gyakrabban a szurkolók az olcsóbb jegyárakért, akár egymással összefogva is.

Az új bajnokság létrejötte tehát nem volt minden szempontból sikertörténet. Az angol játékosok - és ezáltal az angol válogatott - valószínűleg jobban járt volna, ha marad a régi rendszer, és továbbra is hazai játékosok adják a csapatok gerincét, ahogyan az a sorozatos BEK-győzelmek idején is történt. A jegyárak aránytalan növekedése szintén nem tett jót a sportágnak.

A másik oldalról viszont a PL a világ legnépszerűbb és legnézettebb bajnoksága lett, a Sky-PL házasság továbbra is virágzik, sorozatban érkeznek új befektetők a csapatokhoz. A stadionokat rendbe tették, sőt, rengeteg új létesítmény is épült, a huligánokat kiszorították. Nézőszámban sikerült felzárkózni az európai elithez, bevételekben pedig mindenkit mérföldekkel leköröznek az angol csapatok.

És, hogy mi lehet a PL jövője? A FA legutóbbi nyilatkozatai alapján a külföldiek számát a 10 évvel ezelőtti szintre szeretnék visszaszorítani. Ennek érdekében változtattak a HG (home grown) szabályokon, munkavállalásit is nehezebb lesz szerezni, és próbálják ösztönözni az angol játékosok beépítését is. A csapatoknak előbb-utóbb fel kell ismerniük, hogy bevételeiket a rengeteg külföldi játékos helyett saját utánpótlásukba kell pumpálniuk. A pénz adott, már csak az a kérdés, mit kezdenek majd vele?