Kína rögtön a választások után figyelmeztette az új tajvani elnököt, hogy ne nagyon pattogjon

külföld
2016 január 17., 08:01

Miután szombaton az ellenzéki Demokratikus Haladás Párt jelöltje, Csaj Ing-ven megnyerte az elnökválasztást, és ezzel ő lett az ország első női elnöke, másnapra Kína tisztázta is vele, hogy nagyjából mi lesz a felállás.

A kínai állami média vasárnap megüzente Tajvannak, hogy nyugodtan felhagyhatnak azzal a hallucinációjukkal, hogy épp a függetlenség elnyerése felé haladnak. Majd finoman jelezték, hogy a mégis ilyen lépésekre készülnének, azzal csak mérgeznék a viszonyt.

Fotó: AFP
photo_camera Csaj Ing-ven - Fotó: PHILIPPE LOPEZ / AFP

Csaj Ing-ven korábban azt ígérte, hogy fenn akarja tartani a békés viszonyt Kínával, ami miatt a kínai állami média most kevésbé éles hangon fogadta, mint a Demokratikus Haladás Párt elnökét. A Xinhua hírügynökség azért figyelmeztette, hogy

ha véletlenül megszűnne a béke és a stabilitás a Tajvani-szorosnál, akkor gyorsan kényelmetlen gazdasági helyzetben találhatják magukat.

A Kommunista Párt által kiadott The Global Times pedig azt írta az egyik szerkesztőségi cikkében, hogy ha Csaj Ing-ven átlépi a vörös vonalat, azzal zsákutcába juttatja az országot.

Csaj Ing-ven szombaton a szavazatok 56 százalékával győzte le a Kína-barát Kuomintang jelöltjét Eric Chu-t. A Kuomintang 2008 óta volt hatalmon Ma Ying-jeou, eddigi elnök vezetésével. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.