Elárasztják az utcákat az ellenőrök az elektronikus jegyrendszer bevezetése után

közlekedés
2016 január 18., 08:39
comments 113

Az elektronikus jegyrendszer bevezetése után a BKK felül fogja vizsgálni, és szükség szerint racionalizálja a jegyellenőrök létszámát. A Világgazdaság szerint azt még nem lehet tudni, hogy ez létszámleépítést jelent-e majd. Annyi biztos, hogy 

az új rendszerrel felszabadul egy csomó ellenőrzési kapacitás.

Ezért az eddig a metróállomások kijáratánál, peronjain és a metrókocsikban dolgozó lila karszalagos ellenőröket a felszíni vonalakon fogják elosztani, ezzel is növelve az ellenőrzési lefedettséget. A BKK újra alkalmaz majd segédjegyellenőröket is, akik a rendes ellenőrökhöz hasonlóan szintén felvehetik a bliccelő utasok adatait, de helyszíni bírságot nem szabhatnak ki, és jegyet sem árulhatnak. A biztonsági őrök és a BKK-jegyellenőrök mellé beszállnak a közterület-felügyelők is azokon azokon a felszíni vonalakon, ahol a bliccelők együttműködési hajlandósága alacsony.

2013-ban 295 ezer, 2014-ben 363 ezer esetben pótdíjaztak bliccelésért. Az ebből származó bevétel 2013-ban 660 millió forint volt, 2014-ben pedig meghaladta az egymilliárd forintot. (via Világgazdaság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.