Egészen más a hírekben olvasni a belváros közepét elfoglaló taxisokról és teljesen más ott lébecolni közöttük. 

Kora délután váltottam az Erzsébet téren Ács riportert és először azon lepődtem meg, hogy mennyivel kevesebb taxi vesz részt az akcióban, mint a hírek alapján gondolná az ember. Aztán azon, hogy milyen csendes-békés az egész. Volt, aki konkrétan elaludt a kocsijában. Na nem mintha feltétlenül folyamatosan akciózniuk kellene egy demonstráció résztvevőinek, de az azért túlzásnak tűnt, hogy fél-egy majd másfél óra elteltével sem történt semmi a helyszínen. Fokozatosan ébredtem rá, hogy miért fogott el ez az érzés.

Az akció annyira szervezetlen, hogy maguk a demonstrálók sem tudták általában, hogy mi történik éppen, ha történt egyáltalán bármi. Volt, akinek fingja sem volt egyáltalán semmiről, mások azzal legalább tisztában voltak, hogy a szervezők kisebb csoportja éppen úton van, és tárgyalni próbál, Tarlós István főpolgármester után mindenféle minisztériumokkal. A szervezőknek nem voltak a sajtóval folyamatosan kapcsolatot tartó emberei, bár ez nyilván elemi érdekük lett volna. Amikor az akciót irányító, ránézésre 3-4 fős csapat éppen visszaérkezett, egyszerűen megrohanták őket a riporterek és tévéstábok.

A totális szervezetlenség igen vicces következménye, hogy a szervezők és a demonstrálók szabadtüdős ordibálás útján kommunikálnak egymással. Kétszer is tanúja voltam, ahogy megérkeznek kiállnak a Bajcsy közepén a záróvonalra, tölcsért csinálnak a kezükből, aztán elbődülnek, hogy GYERTEK IDE, majd az egy-két tucat érkező kollégának elkiabálják az üzenetet, azzal, hogy adják azt tovább a többieknek.

Beszéltem több résztvevő taxissal. Kábé ugyanazt a panaszmonológot mondta el mindenki, az elviselhetetlen kötelezettségekről, a rengeteg ellenőrzésről, a sok-sok fizetendőről, a nem mindenkire egyformán vonatkozó szabályokról, aztán arról, hogy az Ubernél az utas nem tudhatja, nem egyéves-e a sofőr jogsija meg hogy nem nemi erőszaktevő-e, meg hogy nem fizetnek adót. Úgy tűnt, hogy taxissorshoz csak a középkorban röghöz kötött jobbágyok sorsa hasonlítható, ha egyáltalán.

Egy egyéniség volt köztük, aki szenvedélyes, hatperces monológban kelt ki a szerinte az Uberesekhez hasonlóan gonosz ellenség, a biciklis riksások ellen.

Azt mondták, hogy azért éppen most lendültek akcióba, mert egyre több Uber-fuvar szemtanúi, főleg éjszakánként. A legtöbbjük harmad- fél- és negyedinformációk alapján túráztatta magát, azt például egyetlenegy beszélgetőpartnerem látta át, hogy az "Uber-sofőrök nem fizetnek adót" állítás abban a formában nem igaz, az viszont igen, hogy maga az Uber cég nem fizet.

Mindenféle vad pletykák keringenek közöttük arról, hogy egy Uber-sofőr mennyit keres egy nap - 15 ezer forintot is emlegettek - és hogy a cég hány tízezer fuvart bonyolított az elmúlt hónapokban.

Az újságírókkal igen furán viselkednek: Ács riporternek egyikük például kilátásba helyezte, hogy bele lesz baszva a feje a földbe, ha közölni meri a róluk készített fotót. Mások viszont teljesen normálisak a sajtóval, sőt az egyikükkel addig jutottam beszélgetésben, hogy mindketten olyan társadalmi csoporthoz tartozunk, aminek a tagjait egy rakás ember előítéletesen gyalázza.

A legtöbb résztvevő olyan, mintha a Blöffből vagy Szomjas György valamelyik városigettó-vígjátékából lépett volna elő, az akció szervezői különösen.

Én az Első Taxisblokád idején végig a városban mászkáltam és veszettül élveztem, hogy nincsenek autók, van viszont össznépi sétálgatás, taxistáplálás hozott adománykajával és sokezer kis utcai politikai vitakör. Ennek a mostani kis próbálkozásnak valahogy egészen más volt a hangulata, és nemcsak a nagyon eltérő méretei miatt. Gondolkoztam, mi a különbség, aztán egy idő múlva rájöttem: a mostaniakkal egyetlenegy járókelő sem szimpatizált. Sőt, egy idő múlva egészen bizarrnak tűnt, mennyire nem törődnek velük a járókelők. Pedig látványnak azért tényleg nem mindennapos a Bajcsy-Zsilinszky utat keresztben elfoglaló sárga taxik sora. De néhány okostelefonnal hírfotót vagy szelfit lövő járókelőt kivéve a túlnyomó többség nem különösebben törődött velük.

De hiába a Korcsmáros-féle Rejtő-képregényekből kilépett lázadó taxisok, az öreg foghíjasok meg a fiatalabb furballhuligán-formák, a helyszínen persze egy újságíró volt a legbizarrabb figura. Ő önfeledt arccal, a fejére húzott csillogó diszkógomböt gond nélkül egyensúlyozva kérdezgette a taxisokat, íme: