Azért sem érdemes betörni az országos rendőrkapitányhoz, mert több tucat nyomozó kezd el keresni, aztán pillanatokon belül el is ítélnek

bűnügy
2016 január 19., 12:43

Augusztus közepén tört be S. Kristóf és K. H. Gábor egy XIII. kerületi lakóparkba. Az erkélyen mászatk be a kiszemelt lakásba, amiről nem tudták, hogy az országos rendőrkapitányé, Papp Károlyé. 

A tervük nem volt túlságosan bonyolult, valami értéket akartak szerezni. Átkutatták az egész lakást, ami ezek szerint nem volt tele egyenruhával vagy tányérsapkával, végül négy órát vittek el csak el, összesen háromszázezer forintért. 

A két tolvajt több tucat nyomozó kezdte el keresni, rengeteg nyomot is hagytak maguk után, egyiküket - visszaesőként - egy DNS-minta buktatta le. Még az órákat sem tudták eladni.

Nemcsak, hogy elkapták őket, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon már el is ítélték őket. K. H. Gábor 1 év 8 hónap börtönt kapott, S. Kristóf 2 év 4 hónapot, ő ugyanis korábban kapott már kapott felfüggesztett büntetést. 



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.