A Google egy mestrerségesintelligencia-szakértőt nevezett ki a keresőmotor fejlesztési vezetőjének

INTERNET
2016 február 04., 09:44
comments 62

Távozik a Google-től Amit Singhal, az indiai mérnök, aki az elmúlt években a cég keresőmotorjának fejlesztését felügyelte. Szakértők szerint Singhal elképesztően fontos ember volt a cégnél, lényegében személyesen irányította a keresőalgoritmus fejlesztését, és ő vezényelte le a kereső rangsorolási elveinek közelmúltbéli átalakítását is.

De az is sokat elmond a jövőről, hogy kit neveztek ki Singhal utódjának. John Giannandrea ugyanis egy mesterségesintelligencia-szakértő. Egészen pontosan a gépek tanulása a szakterülete. Singhal érkezésekor még elsősorban emberi teljesítmény állt a Google keresője mögött, aztán lassan áthelyeződött a hangsúly a maguktól fejlődő algoritmusokra.

John Giannandrea érkezése ennek a folyamatnak az újabb lépcsője, és előrevetíti, hogy éveken belül még jobban összeforrhat a netes keresőalgoritmusok fejlesztése a mesterséges intelligencia kutatásával.

A Google keresője amúgy még mindig a cég legfontosabb és legjobban jövedelmező üzletága, pont ezért igyekeznek ezt úgy fejleszteni, hogy senki ne érhesse utol őket. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.