Lázár szerint nem túl magas a kötelező óraszám az iskolákban

POLITIKA
2016 február 04., 12:21
comments 234

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón elmondta, hogy minden nemzetközi felmérés azt mutatja, akár még V4-es összefüggésben is, hogy a magyar gyerekek teljesítménye folyamatosan romlik.

Lázár szerint Magyarországon a gyerekek iskolába töltött óraszáma és a pedagógusok óraszáma nemzetközi összehasonlításban még mindig kevésnek számít. Elmondta, hogy az iskolában töltött évi 6000 óra nem sok, más országokban, példásul Ausztriában, 6000 óra felett van a kötelező óraszám. 

Azt szeretnék, hogy az egyeztetéseken vessék össze az oktatási terveket a nemzetközi trendekkel. Elismerte, hogy ő sem okatási szakértő, ahogy a minisztertől sem várható el, hogy szakértő legyen, nekik politikai döntéseket kell hozniuk. 

„A konfrontáció és balhékeresés nem vezet eredményre.” 

- jegyezte meg a tüntetésekre utalva. Azt akarja, hogy mindenki fogadja el a kormány tárgyalási javaslatát, és üljön tárgyalóasztalhoz. Elmondta, hogy 2010 óta azon dolgoznak, hogy a gyerekek olyan tudást kapjanak, ami az ország versenyképességét erősíti. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.