Szíriai migránsokat rabolt ki két szegedi fiatal

bűnügy
2016 február 04., 05:05
comments 32

2015. szeptember 4-én 11 óra körül jelentették be a dabasi rendőrségen, hogy az M5-ös autópálya mentén négy férfi gyalogol Budapest felé. A kiérkező járőrök előállították őket, és kiderült, hogy szíriai bevándorlók. Elmondták azt is, hogy az előállításuk előtt pár órával kirabolták őket.

Az ügyben nyomozás indult, és mostanra 3 embert elfogtak a rendőrök, akik közül egyet illegális tartózkodás elősegítésével, kettőt pedig rablással gyanúsítanak.

photo_camera police.hu

A rendőrség szerint szeptember 4-én reggel az egyik szíriai férfi megállapodott a 46 éves, szegedi K. Attilával, hogy az fejenként 205 euróért, azaz kb. 60 ezer forintért elviszi a négy bevándorlót Budapestre. Ez ugye így egy 240 ezer forintos fuvar volt. A megállapodás megkötése után autóval el is indultak a főváros felé.

Örkény közelében azonban a szintén szegedi 19 éves szintén K. Attila és fiatalkorú társa fegyverrel vagy annak utánzatával az összes pénzük átadására kényszerítette a szíriaiakat, majd a két K. Attila és fiatalkorú társuk 2 autóval elhajtottak.

A TEK fogta el őket Szegeden. Azért a TEK, mert felmerült a lehetőség, hogy fegyverük van. A rendőrség most járta le a nyomozást, és vádemelési javaslattal fordult az ügyészséghez. (police.hu)

A migránsok elég rosszul jártak, szeptember elején ugyanis még nem volt lezárva a határ, Budapestig eljuthattak volna vonattal is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.