Az ENSZ BT elítélte az észak-koreai rakétakilövést

külföld
2016 február 07., 19:39
comments 187

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülést tartott vasárnap, miután Észak-Korea vasárnap jelezte, hogy hajnalban egy nagy hatótávolságú rakéta felhasználásával sikeresen pályára állított egy műholdat. 

A nemzetközi konszenzus szerint a műhold csak ürügy volt, hogy teszteljék a nagy hatótávolságú rakétát. Korábban az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea is elítélte az akciót. 

photo_camera Kim Jong Un, a Néphadsereg főparancsnoka.

A BT "határozatainak súlyos megsértéseként" értelmezte a történteket. A nyilatkozat azt mondja, hogy egy ballisztikus rakéta kilövése mindenképpen atomfegyverek célba juttatására alkalmas eszközök próbáját szolgálja, függetlenül attól, hogy éppen műholdak fellövésével próbálják ezt álcázni az ország vezetői. 

A szöveg szerint az aktus "fenyegetés a nemzetközi békére" és "jelentős intézkedéseket" von majd maga után. Diplomata források szerint a BT még februárban foganatosíthat büntetőintézkedéseket Észak-Koreával szemben. Erről már egyébként is zajlottak tárgyalások a nagyhatalmak között az ország nukleáris fegyverkezése miatt. 

(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.