Forradalom az oktatásügyi mellébeszélésben: az MSZP mögé bújik a Fidesz

oktatás
2016 február 15., 11:16
comments 159

Új érvet talált Rétvári Bence, az EMMI KDNP-s államtitkára arra, hogy miért volt védhető dolog a Klik megtermetésével és a túlhajtott központosítással lehetetlen helyzetbe sodorni az egyébként is kilátástalan helyzetben lévő magyar oktatási rendszert.

AZÉRT, MERT AZ MSZP IS EZT AKARTA!

Így már teljesen érthető, hogy miért tart ki a végsőkig a Fidesz a teljesen megbukott ötlet mellett.

Lássuk szövegszerűen is az érvelést:

photo_camera Forrás: Rétvári Bence válasza Kunhalmi Ágnes és Kiss László parlamenti kérdésére.

Ugyanezt az érv került bekopipésztelésre az államtitkár másik válaszában, amit Varju Lászlónak adott. (Az egyetlen különbség, figyeljük meg, hogy a DK-s Varju "volt" párttársa Hiller):

photo_camera Forrás: Rétvári Bence válasza Varju László parlamenti kérdésére.

(Parlament, Parlament)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.