A Klik rászállt a Miskolcon tüntető zuglói gimnázium igazgatójára

oktatás
2016 február 16., 16:35
comments 628

A zuglói Teleki Blanka Gimnázium tanárai a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanáraival és diákjaival tüntettek február 3-án Miskolcon az első nagy, az oktatási rendszer reformját követelő demonstráción. A Teleki emellet nyílt levélben is támogatta a Haermann Ottó Gimnázium követeléseit. A Telekiben erről tájékoztatták a szülőket is, és megígérték, hogy a tüntetés miatt elmaradt 7. és 8. órákat pótolni fogják.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azonban kedden levélben szólította fel a Teleki igazgatóját, hogy számoljon be: milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai, és hogyan tájékoztatták a szülőket a lázadó miskolci gimnáziumot támogató nyílt levelükről.

A Klik azt írja, hogy közérdekű bejelentés érkezett hozzá az órák elmaradásáról és a szülői tájékoztatásról. A Klik tankerületi vezetője vizsgálatot indított, és a levelében, amit kedden délelőtt 11-kor vett kézhez a Teleki igazgatója, keddi határidővel kért be egy csomó dokumentumot.

Az Index felsorolása szerint ezeket:

  • az órák elmaradásáról és pótlásáról szóló intézményvezetői dokumentumokat,
  • az osztályok február 3-i órarendjét,
  • az osztálynaplók február 3-i bejegyzéseit, 
  • valamennyi osztály e-naplójának február 3-i bejegyzését kinyomtatva,
  • a félévi nevelőtestületi értekezletről szóló jegyzőkönyvet,
  • a félévi szülői értekezletről szóló jegyzőkönyveket vagy emlékeztetőket.

A Teleki igazgatója, Pukli István szerint ilyen rövid határidővel nem lehet ennyi dokumentumot összekészíteni, ráadásul a szülői értekezletekről egyáltalán nem is szoktak jegyzőkönyvet készíteni, mégis kéri a Klik ezeket az iratokat is.

Pukli válaszolt a Klik levelére, és fel is olvasta amit írt a Civil Közoktatási Platform alakuló ülésén. A levelében kérte a Kliket, hogy tisztázzák, pedagógiai, szakmai, törvényességi vagy hatósági ellenőrzést folytatnak-e az ügyében. Ezen kívül Pukli szerint az sem világos, hogy a Klikhez érkezett panasz valóban megfelel-e a közérdekű bejelentés követelményeinek. Az igazgató szerint gyülekezési és a véleménynyilvánítási jogával élt, amikor Miskolcra ment tüntetni. Ha emiatt joghátrány éri, ő is megteszi a szükséges jogi lépéseket. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.