Az ortodox egyház feje pingvinekkel bandázott az Antarktiszon

Zsúfolt időszak ez Kirill pátriárka életében. Előbb egy ezer éve várt találkozóra került sor, miután leült Ferenc pápával Kubában, majd most ellátogatott az Antarktiszra, ahol gumicsizmában pingvinek mellett bandázott. 

A 69 éves pátriárka vélhetően egyrészt azért látogatott a Déli-sarkra, mert ha már úgyis a közelben volt, hiba lett volna kihagyni a lehetőséget. De azért vélhetően lehetett más célja is az útnak. 

RIA Novosti

A Washington Post villámelemzése szerint Kirill Putyin politikáját is képviselhette a pingvinek között állva. Az egyházfő régóta lelkes ideológiai támogatója az orosz elnök intézkedéseinek, az Antarktisz körül pedig az utóbbi években egyre többet legyeskednek az oroszok is. 

A Déli-sarkvidék környékén ugyanis hihetetlen természeti erőforrások és nyersanyagmennyiség lehet, ezek kitermelésébe sok ország szívesen belefogna. 

Az orosz állami média beszámolója szerint a pátriárka a sarkvidéken dolgozó orosz kutatókkal beszélgetett, többek között azt mondta neki, hogy ez a világ egyetlen helye, ahol nincsenek se fegyverek, se katonai jelenlét, ez a tökéletes emberiség egy példája, ahogy ott együtt kutatnak az emberek békében. 

ÉS bár egy egyházfőtől nem is lehetne másmilyen üzenetet várni, az orosz állami kommunikáció egy ideje már jelzi az igényét a sarkvidékre: nemrég komoly oceanográfiai kutatóhajót küldtek a térségbe, amit az orosz haditerngerészet kísért,  az orosz védelmi minisztérium pedig nemrég felvételeket hozott nyilvánosságra olyan katonákról, akik rénszarvas húzta szánnal gyakorlatoztak. 

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.