Életerőt szívna magába a Fidesz a népszavazással

Orbán Viktor szerdai bejelentése egy új politikai reklám bevetéséről szól, más értelme nincs.

A kötelező kvótákat népszavazás nélkül is ellenezte a magyar kormány eddig is. Orbánéknak nincs szükségük népszavazásra, hogy el tudják dönteni, akarják-e a kvótát vagy nem.


Az EU-s döntésekre sem lesz hatással a népszavazás. 

Egyrészt a már meglévő, egyszeri kvótáról szóló döntést (ez 1294 menekült magyarországi befogadását írja elő) utólag népszavazás sem írhatja felül. Ez Magyarországot mindenképpen kötelezi. Újabb kötelező kvóta bevezetése pedig nincs napirenden, túl sok tagállam ellenzi ahhoz, hogy ismét felvetődjön. 

Ha elő is jönne valami csoda folytán megint, és minősített többséggel a magyar kormány akarata ellenére az EU tanácsában megszavaznák, akkor népszavazás ide vagy oda, a magyar kormány nem táncolhatna ki a kvóta alól. Magyarország ugyanis a lisszaboni szerződéssel elfogadta (a fideszesek is megszavazták 2007. december 20-án!), hogy teljesítjük a minősített többséggel hozott döntéseket is. Nemzetközi szerződésből adódó kötelezettséget pedig népszavazással nem lehet felülírni. Ez pont abban az alkotmányban van benne, amit a Fidesz fogadott el. A görögök is hiába mondtak nemet tavaly nyáron népszavazáson az uniós hitelfeltételeknek, semmit sem értek el vele.

Tehát sem elvi, sem pedig gyakorlati értelme nincs a népszavazásnak a benne szereplő kérdés szempontjából. A népszavazás valódi értelme ezért annyi, hogy a Fidesz azt mondhassa és mutathassa, hogy még mindig nagyon népszerű.

A kifulladó migránsozásnak új lendület kell

A Fidesz elsősorban félelemkeltéssel tartja egyben kb. 2 milliós táborát már elég rég óta. Ehhez azt kell éreztetnie, hogy ostromlott erőd az ország. Az alábbi érzet keltése a kormány fő programja 2010 óta:

Akármennyi baj is van, akármilyen rossz lett a gyereknek az iskolában, akármilyen undorítóak a körülmények a kórházban, akármilyen bicskanyitogató, hogy ezek mennyit lopnak, az Orbán legalább megvédi az életünket, mert ha ő nem áll oda ilyen keményen, akkor szeget ver a körmöm alá az IMF, egy brüsszeli bürokrata 283629539461293445 forintos gázszámlát küld holnap, vagy idejön egy migráns, kieszi a hűtőszekrényemből az ételt, és megerőszakol a saját ágyamban.

A folyamatosan vívott operettháborúk eddigi legsikeresebbje egyértelműen a menekültek elleni hadviselés. A 2014 év végi nagy népszerűségvesztést megállította, majd megfordította. Egy baj van vele: a kerítéssel a Fidesz megnyerte a háborút. Nem lehet már szerencsétlen embereket mutogatni a határokon belül, akiknek kiszorításáért honvédő harcot kellene vívni. Nincs már, aki eldobálja a pornográf terrorizmustól fertőző okostelefonját.

Ezért a háború látszatát most menekültek hiányában a lakosság mozgósításával igyekeznek fenntartani.

A háborút azért kell fenntartani, mert ahogy már nincsenek menekültek az országban, úgy türemkedik elő a valóság. Figyelmet kapnak a felháborodott tanárok, az elkeseredett ápolók, a múzeumból műtárgyakat hazacipelő kormányközeli definiálhatatlan imposztorok, stb. Fenyegetettség idején viszont ezek a témák háttérbe szorulnak.

A népszavazások a kormány értékeléséről szólnak

A hatalom nem véletlenül tett meg mindent azért, hogy ne lehessen népszavazást tartani mostanában a vasárnapi boltbezárásról vagy a budapesti olimpiáról. Nyilvánvaló, hogy ezeket az ügyeket az ellenzék arra használta volna, hogy megmutassa, az emberek egy jelentős része nem is áll a Fidesz mellett. 

Miközben a parlamenti többség és a közvélemény-kutatások a Fidesz hatalmas előnyét mutatják, a valóságban a választók háromnegyede nem a Fideszt támogatja. A 8 millió választópolgárból legfeljebb 2 millió szavazna a mostani állás szerint a Fideszre. Ezt egyetlen pártnak sem sikerült a maga javára fordítania, de egy Fidesz számára kedvezőtlen népszavazás élesen megmutatná, hogy ez a helyzet.

Ám ha a következő népszavazást egy olyan témában tartják, ami Fidesz álláspontját erősíti meg, akkor azzal erőt tud mutatni a kormánypárt. 

Ezzel a kérdéssel pedig nagyon valószínű, hogy a Fidesz több szavazót tud mozgósítani, mint amennyien a pártot és a kormányt egyébként támogatják.

A Jobbik például kénytelen lesz beállni a kormány mögé ebben az ügyben. Eredetileg ők találták ki, hogy legyen erről népszavazás, csak a Fidesz eddig lesöpörte javaslatukat azzal, hogy alkotmányellenes volna nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség ellen szavazni. Kedden be is adott a Jobbik egy alkotmánymódosítási javaslatot, hogy az alapján lehessen népszavazni mégis.

Vagyis a kormány helyből egymillió potenciális választóval többel számolhat, mint amennyi van neki. Ha ehhez hozzátesszük, hogy fideszesek az utóbbi fél évben szívesen kérkedtek azzal informális beszélgetéseken, hogy méréseik szerint a baloldali szavazók között is nagyon sokan támogatják a kerítést és ellenzik a kvótát, simán arathat látványos győzelmet a Fidesz ezen a népszavazáson.

Elég lesz nekik, ha alig szavaznak a kvótára

A Fidesznek már az is elég lesz, ha csak nagyon kevesen szavaznak igennel. Ez már elég lesz ahhoz, hogy olyan erőt mutassanak, amire jelenleg szükségük van.

Eddigi szerepléseik alapján a baloldali politikusok sem állnak majd bele abba, hogy az „igen” szavazatra buzdítsanak. Az LMP elnöke például éppen most jutott arra, hogy ez nem az a menekültválság, amiben segítenünk kell. Arra tippelnék, hogy a baloldali pártok legfeljebb azt mondják majd szimpatizánsaiknak, hogy ne menjenek el szavazni.

Eddig egyetlen párt, a Gyurcsány Ferenc vezette DK támogatta nyíltan és egyértelműen a kvótarendszert a parlamenti küszöböt potenciálisan elérni képes pártok közül. Orbán Viktor ezzel a népszavazással azt is tudja majd üzenni, hogy minden ami nem Gyurcsány, az ő. Az elmúltnyolcévezés így kaphat majd újabb értelmet egy értelmetlen kérdéssel.