Pukli István elvette az őt lejáratni akarók munkáját: bevallotta, hogy nagyapja ávós volt, a testvére pedig börtönben ül

politika
2016 február 29., 22:16
comments 337

Teleki Blanka Gimnázium igazgatója a Klubrádió Szabad sáv című műsorában önként beszélt családja kényes ügyeiről. 

Azt mondta, hogy azért közli most ezeket, mert nem akarja, hogy a kormányközeli sajtó hozza nyilvánosságra. 

A műsorban nagyapjával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy kemény dolgokban vett részt az ötvenes években, de résztelekbe nem bocsátkozott. Pukli István a bátyjáról pedig elmondta, hogy jelenleg is börtönben van, egy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt ül. 

 Emlékeztetett, hogy pénteken a Tények című hírműsorban Zuschlag Jánost nyilatkoztatták vele kapcsolatban, aki régi harcostársnak nevezte Puklit, és azt állította róla, hogy  neki is tudnia kellett, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat. (Klubrádió/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.