1 milliárdért hirdet az állam Habony Árpád lapjában

media
2016 március 02., 14:30
comments 191

A Magyar Narancs heti számában sorra vette, hogy mely állami szereplők mennyiért hirdettek Habony Árpád új sajótermékében, a tavaly indított 500 ezer példányszámban terjesztett fővárosi ingyenlapban, a Lokálban és a Modern Media Group egyéb kiadványaiban. 

photo_camera Habony és egy nem saját lap. Fotó: Kaminski Fanny Facebook. 

A Lokál persze nem, de több intézmény válaszolt a lap adatigénylésére; ezekből az derült ki, hogy a Szerencsejáték Zrt. 307, az MVM a Paks 2 kampányon és egyéb hirdetésein keresztül 129 millió forint értékben hirdetett Habony Árpád cégének lapjaiban és portáljain. Vásárolt felületet rajtuk kívül a Magyar Nemzeti Kereskedőház 8, a Zeneakadémia 5 és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is 5 millió forint értékben, de még a Budapesti Temetkezési Intézet és a BKK is fontosnak találta, hogy hirdessen a Lokálban. 

Ezen túl, ahogy az atlatszo.hu közölte nemrég, volt barterszerződése a cégnek az Operettszínházzal 17 millió forint, az MTVA-val 5 millió forint értékben, és több budapesti kerülettel is kötöttek szerződéseket. Az atlatszo.hu becslése alacsonyabbra tette a teljes költést, de egyes tételeket nem is vett számításba. 

Szokákos nyitó oldalpár a Modern Media Group-féle, Habony Árpád által tulajdonolt Lokálban: balra oldalas Erzsébet utalvány-reklám, jobbra Nemzeti Kereskedőház-kampány.
photo_camera Szokákos nyitó oldalpár a Lokálban: balra oldalas Erzsébet utalvány-reklám, jobbra Nemzeti Kereskedőház-kampány.

Az önkormányzatok szintén tízmilliós nagyságrendű bevételt hoztak a lapnak, de a cikk szerint közülük is kiemelkedik a Kocsis Máté vezette józsefvárosi önkormányzat egyik cégével kötött megállapodás. A Józsefváros Közösségért Nonprofit Zrt. négy éves keretszerződést kötött az MMG-vel lokálos megjelenésekről, ami a Narancs kalkulációi szerint megközelítheti a bruttó 91 millió forintot. 

Több állami és kormányzati szerv - közöttük az Erzsébet-utalvány kampányt folytató Magyar Üdülési Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és a Magyar Turizmus Zrt. - különböző okok miatt megtagadta a válaszadást. A nyilvánosan elérhető listaárak és a hirdetések számai alapján ezek értékét a Narancs 330 millió forintra becsülte. Összességében ezzel a költések értéke bizonyosan megközelíti az 1 milliárd forintot.   

(Magyar Narancs)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.