Balog és Fazekas széke inog a kormányban

POLITIKA
2016 március 03., 07:58
comments 152

A Figyelő írt egy cikket arról, hogy milyenek a kormánytagok pozíciói. A forrádaikkal arra jutottak, hogy két minisztert leszámítva mindenkinek biztos a széke a 2018-as választásokig.

Az egyik kivétel Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, aki az oktatás és az egészségügy kaotikus helyzete miatt van gondban. A Figyelő szerint Orbán már egy éve megmondta neki, hogy tegyen rendet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az iskolák körül, most azonban látható, hogy

ez baromira nem sikerült.

Balognak 2017 nyaráig van ideje rendbe tenni az oktatást és az egészségügyet, ha ez nem sikerül, akkor Orbán valószínűleg nem vele vág neki a kampánynak.

A miniszter pozícióját csak az erősíti, hogy Orbán saját javaslata volt a posztra, és a kormányfő bizalmas embere. Sőt, Balog Orbán lelkésze is volt. Emiatt a miniszterelnök nehezebben válik meg tőle, mint másoktól.

A másik miniszter, akinek inog a széke, az Fazekas Sándor földművelési miniszter, bár ugye róla évek óta írják mindenhol, hogy inog a a széke, mégsem váltották le. Fazekast továbbra is főleg a mezőgazdasági támogatások rendszere miatt érik kritikák.

Őt Orbán azért szereti, mert amikor a Fidesz ellenzékben volt, Fazekas szervezte meg a pártelnök vidéki útjait. Ez az országjárás pedig nagy népszerűségnövekedést hozott a Fidesznek.

A többi miniszterről röviden ezt lehet tudni:

  • Pintér Sándor Orbán szerint az etalon. Nagyon elégedett a belügyminiszter munkájával, példaként állítja Pintért a többi kormánytag elé.
  • Simicskó István honvédelmi miniszter pozíciója is biztos.
  • Varga Mihályban is bízik Orbán, bár vannak költségvetési vitáik. Varga több szidást is kapott a Klik helyzete miatt, mondván, miért nem győződött meg róla, hogy lesz-e elég pénz az Klik működtetésére a költségvetésben.
  • Valószínűleg Trócsányi László igazságügyi miniszter is kihúzza a ciklust, bár őt is érik néha kritikák a brüsszeli kötelezettségszegési eljárások miatt, hiszen az ő dolga lenne, annak biztosítása, hogy az EU ne tudjon belekötni az új magyar jogszabályokba.
  • Szijjártó Péter külügyminiszterről úgy gondolják, hogy a kezdeti botladozások után kezd beletanulni a szakmába. Szijjártó pozíciója azért is biztos, mert baromira lojális Orbánhoz, a miniszterelnök javaslatára két év alatt oroszul is megtanult.
  • Semjén Zsolthoz sem akar nyúlni a kormányfő, de Semjén nem is zavar sok vizet, hiszen szinte semmit nem csinál azon túl, hogy képviseli a KDNP vezetőségét a kormányban.
  • Rogán Antal és Lázár János szerepvitáját Orbán lefutott ügynek gondolja, és mindkét miniszer posztja biztos. Ettől függetlenül jöhetnek újabb meccsek: Rogán és csapata állítólag a Lázár vezette Miniszterelnökséghez tartozó energiaportfóliót variálná meg. Elszednék Lázártól a Nemzeti Közműszolgáltató és a paksi bővítés felügyeletét is.
  • Rogán a Seszták Miklós vezette fejlesztési tárcának adná a Lázár-féle energiaügyeket. Seszták Miklós pozíciója is biztos, Orbán úgy tekint rá, mint aki csendben végzi a dolgát. Seszták viszont könnyen belekeveredhet a Lázár-Rogán hatalmi harcba, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy ő is a Rogán-féle hatalmi csoporthoz tartozik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.