Börtönre ítélhet egy férfit az orosz bíróság, mert tagadta isten létét egy csetbeszélgetésben

külföld
2016 március 03., 08:26
comments 284

A 38 éves, Oroszország déli részén, Sztavropolban élő Viktor Krasznovnak szerdán kellett megjelennie a bíróság előtt, mert megvádolták az ortodox hívők nézeteinek megsértésével. A férfi ugyanis csetelés közben olyan megjegyzést tett, amiben tagadta isten létét.

Egy 2013-as orosz törvény alapján az ilyesmi maximum 1 éves börtönnel büntethető, mert sérti az ortodox hívők vallási meggyőződését. Ugyanezzel a törvénnyel sikerült elítélni a Pussy Riot tagjait is.

Viktor Krasznov 2014-ben vett részt az istentagadó csetbeszélgetésben egy helyi viccoldalon. Egészen pontosan azt mondta, hogy „Ha azt mondom, hogy Biblia című zsidó mesegyűjtemény totál faszság, akkor ez van. Legalábbis számomra ez az igazság.” Majd később a biztonság kedvéért hozzátette azt is, hogy

„Nincs isten.”

A férfi egyik fiatal vitapartnere azonban feljelentést tett. Krasznovot ezután 1 hónapos pszichiátriai vizsgálatra utalták, hogy megállapítsák, beszámítható-e. Az vizsgálat szerint az, így kezdődhetett el a tárgyalás. Ügyvédje szerint Krasznov egy tök normális ember, csak ateista. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.