Ahogyan közeledünk a március nyolcadikai Nagy naphoz, nekük úgy lesz egyre kevésbé őszinte a mosolyunk.
Végül eljön a nap, amikor kínrímekkel, giccses virágcsokrokkal lesz tele az üzenőfal, különösen a politikusoké, akik ilyenkor is jelzik, nőnek lenni bizony más létállapot. A boltokban annyi csoki fogy, mint Valentin napon. Micsoda lovagiasság, törölgetheted majd a könnyeidet. A büszke reakciósok pedig boldog Zoltán napot kívánnak mindenkinek, mekkora poén ez már, melyik emotikont is nyomjam erre, segítsetek.
Csakhogy nőnek lenni valami nem valami különleges adottság, vagy érdem. Férfinak lenni talán nem különleges?
Szerinted nem bizarr a népesség több mint felét külön köszönteni, mintha a normális és hétköznapi emberek mind férfiak lennének?
Tényleg annak örüljünk, ha nőként megfelelhetünk azoknak az elvárásoknak, amik visszatartanak attól, hogy a férfiakkal egyenlő lehessünk otthon, vagy a munkahelyen? Ha ez a nőnap, az az eredeti gondolat tökéletes megcsúfolása.
Térdig nyálban gázolunk hamarosan, és a Facebook-falakon feltűnő virágcsokros üzenetek többsége úgyis arra lukad ki végül, hogy a nők azért leginkább anyaként nélkülözhetetlenek. Mi tagadás, jobb lenne, ha a szülés után ez sem pont így lenne.
Nekünk ez a legkellemetlenebb. Maguk a feministák is feszengenek, hogy ez a nőnap így minek van. Biztosan nem arra, hogy a férfiak, vagy úgy mindenki megköszönje a nőknek, hogy kellemesek, kedvesek, szépek, megcsinálják az otthoni csicska melót, hogy a férfiaknak kevésbé legyen fárasztó az igazán fontos dolgokkal foglalkozni, vagy pihenni, hát köszi.
A nőnap, ahogyan ma Magyarországon tartják, a női különbözőségét ünnepli, és a női munka egyenlő értéke helyett a nők otthoni ingyenmunkáját dicsőíti.
Közben tudjuk jól, hogy a nőket köszöntő férfiak zöme egyáltalán nem rosszindulatból veszi a virágot, a csokit. Inkább félreértés, tudatlanság, érdektelenség van mögötte. Egy rész megszokás, egy rész elvárás okán marad így évről-évre.
Ezt a jeles napot közösen tartjuk fent jelenlegi torz formájában. Sokan élvezik, hogy - legalább ilyenkor - elismerik őket. Vagy legalább ők a saját munkájukat, mint az SZMK-anyukák. Sokaknak persze jólesik ez a különleges figyelem, amivel egyáltalán nyugtázzák, hogy lám, észreveszik ők a mindennapos gürcölést, és még hálásak is érte. Másoknak inkább kellemetlen, sőt kínos az egész.
A munkahelyektől különösen távol kellene tartani a nemek közötti különbségekről való megemlékezést, hiszen pont az a hely, ahol a legnyilvánvalóan ártanak a nőknek a nemi sztereotípiák.
De otthon sem más ez így, mint jóindulatú szexizmus egy kis ajándék mögé rejtve.
Ez a nap eredeti célja szerint a nemek egyenlőségéről szól, nem a szál virágról, vagy csokiról, és a legkevésbé sem a hagyományos nemi szerepek ünnepléséről.
Sokhelyütt ma is kifejezetten fájó a nők, máshol pedig a férfiak hiánya. Lenne még mit tennünk az egyenlőségért. Itthon és világszerte is. Erre hív(hat)ná fel a figyelmet ez a nap. A nők emberszámba vétele és egyenlősége bizony ma is várat magára. Nem, nemcsak a fejlődő világban, hanem a magyar munkahelyeken, közösségi terekben és az otthonok sokat eltakaró négy fala között is.
Akkor a fentiekkel nem kell foglalkoznod. Élvezd az évi egy napnyi figyelmet, a virágot, a csokoládét. Tartsd becsben, egész évben jól fog jönni. Add azt az akciós tulipánt, mert úgy szokás.
Édesítse meg a hétköznapjaidat, hogy az év egyetlen napján emlékeztetnek rá, nőnek lenni kiváltság.
Kísértsen a gondolat, hogy tehettél volna mást is, és tehetnél más napokon is, de egy szál virággal letudtad, mert ez a kényelmesebb, és mert így szokás.
<br>
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.