Csütörtökön újra tüntetnek a taxisok az Uber miatt

A Hír Tv információi szerint csütörtökön a Deák Ferenc téren fognak ismét lezárni egy sávot a taxisok, miután előbb felvonultak Budapesten.

A tiltakozás oka, hogy nem elégedettek a minisztériumok és a hatóságok eddigi munkájával, elmaradtak az ígért összehangolt ellenőrzések az Uber ellen. 

„Az utcai meglátásaink alapján a meghozott rendeletek, rendeletmódosítások a januári sztrájkot követő időszakban valahol mintha elakadtak volna a végrehajtás és megvalósítás során. Figyelemfelkeltő sztrájkot szervezünk. Most már bejelentett módon, engedélyezetten fogjuk végrehajtani, felhívnám a figyelmet, hogy a lakosság minél kisebb akadályozásával próbáljuk, tehát a sávszűkítés is úgy lesz megoldva a Bajcsy–Andrássy kereszteződésben, hogy minél kevesebb fennakadást okozzunk a forgalomban” 

– nyilatkozta a Hír Tv-nek Horacsek Róbert, a tüntetés egyik szervezője. 
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.