Fejszékkel eshetnek neki a világ második legnagyobb esőerdőjének

külföld
2016 március 08., 11:00
comments 66

Pusztulás fenyegeti a világ második legnagyobb egybefüggő esőerdőjét, a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő, tizennégy magyarországnyi erdőt, ahol 2002-ben miniszteri, majd 2005-ben elnöki rendelettel tiltották meg a fakitermelést.

Most ennek a moratóriumnak a feloldását tervezi Robert Bopolo Bogeza, a kongói kormány környezetvédelmi minisztere. Közleménye szerint a moratórium komoly anyagi veszteségeket okoz a kormánynak, ezért kezdeményezték a feloldását.

Kongó a tavalyi párizsi klímacsúcson tett vállalásait erre a védett esőerdőre alapozva tette, emellett vállalta, hogy 2025-ig további hárommillió hektáron telepít erdőket. A kongói esőerdők védelmét több európai ország támogatja több száz millió dollárral. (Via Digital Journal)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.