amikor a Demokrata minden idők legerősebb címlapjával jelent meg.
Szóval Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője ma a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta Áder János köztársasági elnöktől. Balog Zoltán emberminiszter adta át neki.
Örömel jelentem, hogy Áder János köztársasági elnök mások mellett engem is kitüntetett a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje...
Posted by Bencsik András on Saturday, March 12, 2016
Bencsik legutóbb azzal szerepelt nálunk, hogy örömmel fogadta a kopaszok akcióját a Nemzeti Választási Iroda épületében. Előtte azzal, hogy Galló Istvánné szakszervezeti vezetőről azt hazudta, hogy egy kommunista gyilkos lánya.
Ezen a héten egyébként, pont amikor a főszerkesztő megkapta az elismerést, a Demokrata a magyar sajtó történetének legerősebb címlapjával jött ki. Gyenge a kép, amit csináltam róla, de remélem így is érthető miről beszélek.
Erre érdemes lesz emlékezni, ha esetleg Békemenet indulna majd a kormány népszavazási kezdeményezése mellett.
Éppen itt volt az ideje, hogy Péter Gábor rokonságának jó ismerője, főbékemenetelő kiemelkedő színvonalú munkájáért kapjon már valamit.
A hatalom védelmében bármilyen hazugságot lehet terjeszteni emberekről. Most a tanárokat kell kinyírni, a CÖF-től a Blikkig mindenhol lehet őket mocskolni.