A lengyel védelmi miniszter szerint Oroszország gerjeszti a migrációs válságot

A lengyel nemzetvédelmi miniszter, Antoni Macierewicz egy lengyelországi biztonságpolitikai konferencián az európai terrortámadásokról azt mondta, hogy Európa destabilizációját "gerjesztett migrációhullámok" okozzák, és ezek mögött Oroszország áll. Szerinte ugyancsak Moszkva felelős a 2010. április 10-i szmolenszki légikatasztrófáért.

Az oroszokat látta a migráció felpörgetése mögött március elején Andrzej Duda lengyel államfő is, mondván: Oroszország "erőteljesen bekapcsolódott a szíriai konfliktusba, gerjesztve a migrációt, megnehezítve és destabilizálva az európai helyzetet". A lengyel elnök Philip Breedlove amerikai tábornoknak, a NATO európai erői főparancsnokának szavait visszhangozta, miszerint az európai menekültválságot Oroszország szíriai bombázása okozza. 

Macierewicz miniszter most azt mondta, hogy Lengyelország a katyni mészárlás révén a terrorizmus első európai áldozata lett. A miniszter a lengyel tartalékos tisztek 1940-es tömeggyilkosságára utalt, amikor az NKVD szovjet állambiztonsági szervezet a Szmolenszk melletti katinyi (Katyn) erdőben és más helyszíneken mintegy 22 ezer lengyel hadifoglyot és civilt végzett ki. 

A miniszter rámutatott: a katyni mészárlás körülményeinek teljes körű felderítését Lech Kaczynski néhai lengyel államfő szorgalmazta. Ez "olyan reakciót váltott ki, melynek ára az egész lengyel politikai elit halála lett" - utalt a miniszter a Tu-154-es lengyel kormánygép Szmolenszk mellett bekövetkezett katasztrófájára. "Szmolenszk után kimondhatjuk: a terrorizmus első nagy áldozata lettünk a mai, a szemünk előtt lejátszódó konfliktusban is" - tette hozzá. 

"Kétségtelen, hogy annak, ami Szmolenszk felett történt, az volt a célja, hogy Lengyelországot megfosszák attól a vezetésétől, amely a függetlenséghez vezette nemzetünket" - érvelt Macierewicz.

A szmolenszki légikatasztrófában Kaczynski elnök és felesége mellett további 94 személy, köztük számos magas rangú politikai, katonai, gazdasági, egyházi vezető veszítette életét.

A Macierewicz vezette nemzetvédelmi tárca februárban új bizottságot állított fel a légikatasztrófa vizsgálatára. A miniszter úgy látja: az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését. 

A katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak, Oroszország a lengyel pilótákra hárította a teljes felelősséget. A bűnügyi vizsgálat mindkét országban jelenleg is folyik, ezeket az orosz szövetségi nyomozó bizottság, illetve a lengyel katonai ügyészség folytatja. Az orosz nyomozás lezárásának határidejét eredetileg múlt csütörtökre tűzték ki, a lengyel hatóságokat azonban egyelőre nem értesítették ennek eredményéről. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.