Ezt üzente Orbán a fütyülőknek

POLITIKA
2016 március 15., 12:13
comments 373

A miniszterelnök a Nemzeti Múzeum előtt minden eddiginél erősebb, kozmopolita, keresztényellenes nemzetközi összeesküvést leleplező beszédet mondott a március 15-i ünnepségen.

A beszédet ellentüntetők zavarták meg, akik végig fütyültek és skandáltak. Orbán Viktor a beszéde harmadánál nekik is kiszólt, ezt a kormánypárti tömeg nagy tapssal fogadta.

Azt mondta: „Az ünnep emelkedettsége sem feledteti, hogy a 19-es hagyomány is velünk él még, bár szerencsére inkább csak pislákol – ha néha hangoskodik is. :) De gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben. S ez jól van így.”

A miniszterelnök tehát parazitának nevezte az ellene tüntetőket.

Itt a teljes beszéd:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.