A TV2 fillérre utánament Juhász Péter lakbérének

"Ma reggel Irént vittem iskolába. Ahogy kilépek a kapun, azt látom, hogy egy óriási kamerával áll egy ember az utcán és leskelődik az ablakunkba. Akkor még nem tudtam mire vélni a dolgot, de most bejelentkezett a TV2, hogy jönnének megkérdezni az ingatlanjaimról (...)"  

- írta a Facebookon Juhász Péter csütörtök délután, és már egy bekezdésből érezni lehetett, hogy érdemes lesz figyelni az állami banki kölcsönből felvásárolt csatorna esti, Tények című hírműsorát. 

A műsor - amit kinevezett hírigazgatóként már hetek óta Szalai Vivien, a korábban a Századvégnek dolgozó szerkesztő felügyel - nem okozott csalódást. Kiderült, hogy a

"drogügyeiről is ismert politikus"

gyanúsan nagy lábon él. Mint az oknyomozás fényt derített rá, a három gyereket nevelő Juhász nem elég, hogy

  • Budán,
  • panorámás lakásban,
  • 130 négyzetméteren,

tengeti hétköznapjait; mindezt a város egyik legdrágább környékén teszi. A riporter - a kormánypárti hátszéllel alapított Magyar Időktől érkezett Kunfalvi Nóra - nem bízta a véletlenre a dolgot: az operatőr alaposan körbejárta az ingatlant és felfedezte a cigarettával a szájában munkába induló politikust. 

A Tények munkatársa egy ingatlanszakértőt is megkérdezett, aki szerint ezen a méregdrága környéken 300 ezer alatt nemigen lehet lakást bérelni, de az átlag ennél magasabb. Jobb lakásokért havonta akár 600 ezer vagy annál több forintot is elkérnek.

Az ingatlanszakértő segít. 

Szembesítették  ezzel Juhász Pétert, aki bevallotta: 350 ezer forintos fizetést kap a párttól; a család pedig ebből, barátnője keresetéből és magánemberek adományából gazdálkodja ki azt a 200 ezer forintot, ami a lakás bérleti díja.

Kiderült, hogy a család két hónapja lakik az új bérletben és még nem tudta kifizetni a hónapban esedékes lakbért, ezért továbbra is várja azoknak a segítségét, akik támogatják őket.

"Felhívtam a figyelmet arra, hogy Orbán egy 13 hektáros területen él 5 kastélyban. Tegnap még az is kiderült, hogy a birtokot övező földeket is mind megvették Mészáros Lőrinc neváre, aki Orbán strómanja. Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztem ellene. Erre mi a TV2 reakciója? Nem, nem azt kezdik el kutatni, hogy Orbánnak honnan van ennyi pénze, hanem azt, hogy nekem miért nincs."

Juhász a délutáni posztjában azt is írta, "kiváncsian várja", mi kerül bele a híradóba mindabból, amit elmondott. Az a riport alapján nem világos, hogy pontosan milyen részletek maradhattak ki a vágott verzióból; mindenesetre vagyonnyilatkozati eljárásról, Orbán Viktorról, Mészáros Lőrincről és kastélyokról nem esett szó.