Lázár Jánosnak fogalma sem volt arról, hogy Habony Árpádot öt éve elítélték garázdaság miatt

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Miniszterelnökséget vezető miniszter „barokkos költői túlzásnak” nevezte azt, mikor az egyik újságíró a nemzet tanácsadójaként utalt Habony Árpádra. Cáfolta Kósa Lajos kiszivárgott mondatait, miszerint azért nem kötnek hivatalosan szerződést Habony Árpáddal, mert az életveszélyes lenne a tanácsadó fegyelmezetlensége miatt. Szerinte nem erről van szó.

A Kormányinfónak azon a részén, amikor Lázár a sajtó kérdéseivel szórakoztatja magát, nagy meglepetést keltett, hogy 

az általában jól értesült miniszter nem tudott arról, hogy Habony Árpádot 2011-ben jogerősen két év próbára bocsátotta a Fővárosi Bíróság

mert 2006-ban hasba rúgott egy nőt, a férjét pedig leütötte, mert XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban a Lexusa elé léptek. 

Lázár szerint Habony nem tűnik félelmetesnek, a miniszter tapasztalatai alapján inkább egy nagyon kedves embernek tartja. Őt eddig még sosem bántotta. 

Szerinte nem a garázdaság miatt kiszabott ítélet az oka annak, hogy nem szerződtetik, egyszerűen csak nincs szükségük azokra a tanácsokra, amiket ő tudna adni. 

Hozzátette, hogy ugyanakkor értékes embernek tartja, és sok olyan ügy volt, amiben figyelemre méltónak tartotta Habony álláspontját. 

A miniszter a Habony Árpád kilétét firtató kérdéseket egyszerű politikai terméknek tartja. Ma valamiért sokan azt gondolják, hogy Habonnyal lehet égetni a Fidesz, de szerinte ebbe kár belekeverni. 

Kapcsolódó cikkek