A szíriai ellenzék szerint két észak-koreai milícia is harcol a szíriai polgárháborúban

külföld
2016 március 23., 19:01

Asszad al-Zoubi, az Aszad elnök ellen harcoló szíririai ellenzék egyik vezetője a genfi békekonferencián azt mondta, hogy két észak-koreai milícia is harcol a népirtással vádolt szíriai elnök oldalán a felkelők ellen. Az ellenzéki vezér állítása szerint a két milíciát Csalma-1-nek és Csalma-7-nek hívják.

Az Aszad hadseregvvel harcoló, nyugatbarát Szabad Szíriai Hadsereg vezetője azt mondja, hogy a két milícia

halálosan veszélyes.

A szíriai polgárháború legeleje óta keringenek pletykák arról, hogy az észak-koreai hadsereg segít Bassár al-Aszad elnök csapatainak. Az eddigi meg nem erősített értesülések szerint Aszadék fegyvert és tanácsadói támogatást kapnak Phenjantól, de eddig egyikre sem volt bizonyíték.

Hivatalos fórumon (nagyjából) hivatalos politikus most előszöt tett említést erről az észak-koreai kapcsolatról.

Az, hogy észak-koreai katonák legyenek Szíriában, egyébként nem lehetetlen, hiszen a Észak-Korea és az Aszad-klán által vezetett Szíria között évtizedekre visszanyúlóan jók és intenzívek a katonai kapcsolatok. Ebből a kapcsolatból viszont csak annyi bizonyítható, hogy a szíriai hadsereg évtizedek óta rengeteg fegyvert vásárolt a Kimek diktatúrájától. (TheDiplomat)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.