Áder visszaküldte a Rogán-féle nemzeti fogyasztói csoportokról szóló törvényt

POLITIKA
2016 március 24., 07:59
comments 93

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön. 

A jogszabályt egy hete fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára. 

Áder János visszaküldő levelében azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban résztvevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett. 

Álláspontja szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz a nok és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban.

A modell visszássagairól nemrég mi is részletesen írtunk, akkor azt emeltük ki, hogy Latin-Amerikából importált üzleti modellel nyomuló, bírságolt cégcsoportra szabták Rogánék a nemzeti fogyasztói csoportokat.

Nem ez az első fontosabb törvény, amit az utóbbi időszakban Áder János nem írt alá, március elején a Posta és az MNB pénzeinek eltűntetését lehetővé tévő törvényt is visszadobta. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.