Négyezren tüntettek hétfőn az izlandi parlament előtt a miniszterelnök lemondását követelve, ahol a rendőrségnek barikádokat kellett építenie a dühös tömeg megfékezésére. A néhány budapesti kerületnyi Izland lakosságához mérten ez akkora tömeg volt, mintha nálunk 120 ezren tiltakoznának a Kossuth-téren. Ennél kevesebb tüntető érte el 2009-ben, hogy a pénzügyi válság helyi leágazása miatt lemondjon az akkori miniszterelnök.
És mindezt néhány tényfeltáró újságcikk miatt.
Ha szeretnél hazug politikust a saját zsírjában sülni, remegni, kikészülni, interjú közben felpattanni majd állva lebénulni látni, hogy végül szabályszerűen kimeneküljön, akkor először nézd meg ezt a rövid, de nagyerejű videót, ami azt mutatja be, ahogy egy svéd közsszolgálati tévécsatorna stábja a Wintris nevű cégről próbál meg kérdéseket feltenni Sigmundur David Gunnlaugsson izlandi miniszterelnöknek:
Miután a politikus ma szabályosan elmenekült a fent látható videóinterjúról, újabb közleményt adott ki, amiben már azzal próbálkozik, hogy mivel az offshore cég a felesége vagyonát kezelte, neki személy szerint nem is származott adókedvezménye az egészből, vagyis akkor nincs itt semmi látnivaló. A közleménye arra nem tér ki, hogy ez a vagyonkezelő cég offshore volt, és még olyankor is az ő résztulajdonában állt, amikor azt be kellett volna vallania. Gunnlaugsson a bátor előremenekülés taktikáját választva még azt is megkockáztatta a közleményben, hogy ők direkte jót akartak az offshore-osítással, így kerülve el, hogy a felesége pénzét a férj pozíciójával összeférhetelen módon izlandi cég kezelje. A szöveg végén a politikus szabályosan panaszkodni kezd arra, hogy igazán nem tehet a felesége családi vagyonáról.
Az izlandi választók a jelek szerint nem sajnálják emiatt. A tüntetés közben a legnagyobb ellenzéki erő, a közvéleménykutatásokban nagy fölénnyel vezető Kalózpárt biztalmatlansági indítványt nyújtott be a Gunnlaugsson-kormány ellen, amit csütörtökön fognak tárgyalni.