Az Európai Központi Bank nagyon keményen ment neki Matolcsyéknak

2016 április 7., csütörtök 8:31
132

Megjelent az Európai Központi Bank éves jelentése, ahol kőkeményen nekimennek a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banknak:

éppen Matolcsyék legalapvetőbb intézkedéseinél vetik fel, hogy jogsértőek.

Az EKB szerint van esélye, hogy a Pallas alapítványoknak juttatott forrás tiltott monetáris finanszírozásnak minősül, ha azokból közvetlenül vagy közvetetten magyar államkötvényeket vesznek. (Márpedig nyilvánvalóan vesznek, erről már 2014 végén írtunk, hogy látható, hogy a Pallas alapítványok tízmilliárdjával vásárolják a magyar állampapírokat.)

Szintén a monetáris finanszírozás lehet, hogy az MNB megvette a Budapesti Értéktőzsdét, mivel állami gazdaságpolitikai célt támogatott ezzel a magyar jegybank. (Az MNB tavaly novemberben vette meg az osztrákoktól a BÉT közel 70 százalékos részvénycsomagját, amivel tőzsde háromnegyedének tulajdonosa lett. Hogy miért, arra máig nem kaptunk érdemi választ.)

Az pedig kiváltságos hozzáférés tilalma megkerülésének eszköze lehet, amiket a Magyar Nemzeti Bank az önfinanszírozási programja keretében lépett meg. Az EKB felkéri a Magyar Nemzeti Bankot e műveletek gondos felülvizsgálatára a monetáris finanszírozás és a kiváltságos hozzáférés tilalmával való bármely ellentmondás elkerülése céljából.

"Az EKB 2014-es Éves jelentésében felvetett aggodalmakat nyomon követve az EKB továbbra is figyelemmel kísért a Magyar Nemzeti Bank által 2014-ben indított több programot, amelyek nem kötődtek a monetáris politikához, és amelyek felfoghatóak úgy is, hogy potenciálisan ellentétben állnak a monetáris finanszírozás tilalmával, amennyiben úgy tekinthető, hogy az MNB állami feladatokat vállal át, vagy más módon pénzügyi előnyöket nyújt az államnak"

– írja az EKB.

Rákerültünk az igazi, nemkonzultáló feketelistára is:

"Ciprus, Görögország, Magyarország, Írország és Olaszország mulasztásai, hogy kikérjék az EKB véleményét, egyértelmű és ismétlődő eseteknek számítottak."

UPDATE: Az MNB reagált a Portfolio.hu-nak a kritikákkal kapcsolatban. Íme: "A Magyar Nemzeti Bank szorosan együttműködik az Európai Központi Bankkal, így az érintett témákban aktív párbeszédet folytat annak érdekében, hogy az EKB még nyitott kérdései mielőbb tisztázásra kerüljenek. Az EKB és az MNB közötti megállapodás értelmében a még nyitott kérdések lezárásáig az MNB nem nyilatkozik."

(EKB)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt