David Cameron nyilvánossá tette az adóbevallásait

külföld
2016 április 10., 7:30
comments 107

Az angol miniszterelnök egy hete rémálomként éli meg a mindennapjait, miután a Panama-ügy kirobbanása óta kiderült: ő is benne volt az apja offshore-bizniszében. A feleségének 55 ezer fontos divattippeket adó tanácsadó már csak hab volt a tortán.

A világ vezetői közül rengetegen magyarázkodtak az offshore-céghez kötődő tetteik miatt az elmúlt héten. Cameron, mint mondta, úgy érzi, kezelhette volna jobban is ezt az ügyet, és a továbbiakban szeretne minél átláthatóbb lenni.

Ezért is tette közzé az adóbevallását. Szakértők tüzetesen átnézték, és találtak benne is valami érdekeset:

Miután David Cameron apja 2010-ben meghalt, a miniszterelnök 300 ezer fontos örökségben részesült. Ez után nem kellett adót fizetnie, mert a brit törvények szerint az örökség csak 325 ezer font felett adóköteles. Viszont 2011-ben az anyja két részletben 100 ezer fontot utalt át neki, valószínűleg azért, hogy elkerüljék a 80 ezer fontos, örökösödés után fizetendő adót.

(The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt