A vendégeit fogadja majd Orbán a Várban neki épített teraszon

Budapest
2016 április 22., 06:43
comments 339

A miniszterelnöknek sem kell majd szégyenkeznie, ha vendégek jönnek hozzá, olyan panorámát mutathat majd, mint a köztársasági elnök. És ez most már hivatalos, mert megérkezett a Miniszterelnökség válasza a kérdésünkre, hogy valóban erkélyt építenek-e a Karmelita-kolostorra, ahová beköltözik Orbán Viktor.

„A Karmelita kolostor első emeletén, a Duna felőli oldalon helyezkednek el az állami protokoll fogadóterei, ezért előtte ugyancsak majd protokoll funkciójú terasz kerül kialakításra”

- áll a válaszban. Az első emeleten lesz Orbán Viktor dolgozószobája is.

Elég sok vendég el fog férni, mert - ahogy tegnap megírtuk - hét ablakot is kibontottak a terasz építői. Ott korábban egyáltalán nem volt erkély, kicsi sem, most már lesz.

Elkértük a látványterveket, de azokat nem kaptuk meg. Cserébe megtudtuk, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Miniszterelnökségnek a volt karmelita kolostorban történő elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatokat.

Az épület műemléki védettséget élvez, márpedig erkély nem volt rajta eredetileg, egészen mostanáig. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a Miniszterelnökség előbb elég dodonai választ adott, de visszakérdezésünkre aztán határozottan kijelentették, hogy „A Karmelita kolostor minden szükséges engedéllyel rendelkezik, így jogerős bontási, valamint jogerős építési és örökségvédelmi engedéllyel is”.

Lehet ugyanakkor még egy gond a teraszépítéssel. Ez a panoráma ugyanis része a világörökségnek, minden apró változtatást egyeztetni kell az Unescóval. Az ügyben magyar részről illetékes Forster Gyula Központtól három napja kérdeztük meg, hogy megkérte és megkapta-e a kivitelező az Unesco engedélyét, egyáltalán egyeztettek-e, de még nem kaptunk választ.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.